RETRO RÁDIÓ

Csodás túlélés, kislányával a karjában ugrott a vonat elé az édesapa

Csodás túlélés, kislányával a karjában ugrott a vonat elé az édesapa
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 09. 24. 22:20

„Csak a kicsi lábát lehetett látni a vonat alatt” – mondta egy szemtanú.

„Csak egy apró lábacskát láttam az álló vonat alól kilógni” – így jellemezte a helyszínt egy elborzadt szemtanú, aki végignézte, ahogyan egy apa, karjában az ötéves kislányával egy érkező vonat elé ugrott New Yorkban.

A 45 éves Fernando Balbuena-Flores szeptember 24-én a helyszínen életét veszítette, ám kislánya csodával határos módon túlélte a tragédiát. Két peronon álló férfi azonnal a többtonnás vonat alatt zokogó kislány segítségére sietett. Miután sikerült kihúzniuk a halálra rémült gyermeket a szerelvény alól, még ők is alig hitték el, hogy az ötéves gyermek mindössze néhány horzsolást szenvedett.

A kislány egyetlen szerencséje az volt, hogy pont a sínek közé esett, és mivel annyira picike, áthaladt fölötte a mozdony. Az ötéves édesanyja, Niurka Caraballo, amint értesült a borzasztó esetről, azonnal a kórházba rohant lányához, akinél szerencsére a további vizsgálatok sem mutattak ki semmilyen komolyabb sérülést.

„Amikor közeledett a vonat, egyszer csak felkapta a gyermeket és ugrott. Ledermedtem a sokktól” – nyilatkozta a Sky Newsnak az apa egyik szomszédja, aki a tragédia idején szintén az állomáson volt.

Egyelőre nem tudni, hogy Balbuena-Florest mi vitte arra, hogy eldobja magától az életét, és megpróbálja magával vinni kislányát is a halálba. A vasúttársaság közleménye szerint még vizsgálják a körülményeket, de annyit elárultak, hogy a mozdonyvezetőt is nagyon megviselte az eset.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.