RETRO RÁDIÓ

Kijelentette a szakértő: szökését tervezheti a kegyetlen szabadkai mészáros

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 08. 03. 17:30

A szabadkai férfi Olaszországban kezdett vérengzésbe.

A kegyetlen vajdasági mészáros még 2017-ben kezdett ámokfutásba: előbb egy kocsmárossal, majd egy mezőőrrel végzett Olaszországban. Tettéért az olasz bíróság életfogytig tartó börtönre ítélte.

A Diaro del Alto Aragón spanyol portál a napokban közölte, hogy Spanyolországban is vádat emeltek ellene, miután egy tűzharcban több rendőrrel is végzett. F. Norbertet ezután fogták el, aminek részleteiről közölték: F. ellopott egy autót, ám nem sokkal később egy kanyarban kisodródott és balesetet szenvedett. A spanyol lap úgy tudja, F. kirepült a kocsiból, és szinte élettelenül feküdt az út mentén, amikor a rendőrök rátaláltak. 

Időközben elkészült az elmeszakértői vizsgálat eredménye is.

"Rideg személyisége van, empátiát szinte egyáltalán nem érez, ami ahhoz vezet, hogy mindent és mindenkit elpusztít, aki az útjába kerül" – kezdte a lapnak az iratokat ismertető szakértő. "Az ilyen személyiségű emberek nem mutatnak semmiféle megbánást. Biztos vagyok benne, hogy F. tervezi a szökését" – jelentette ki meglepő határozottsággal a szakértő.

A szabadkai férfi után még 2017 áprilisában indítottak hajtóvadászatot az olasz hatóságok, miután ámokfutásba kezdett az országban. Azóta felreppent az a hír is, hogy egy komolyabb összegért cserébe kényelmetlen titkokat is kifecsegne a médiának, ebből azonban nem lett semmi. 

Attól sem riadt vissza ügye egyik korábbi tárgyalásán, hogy egyenesen áldozatát hibáztassa a vele történt tragédia miatt. A bírónak azt mondta, áldozatának fel kellett volna ismernie őt és akkor nem fajult volna lövöldözésig a találkozás.

Tavaly év végén már azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy hiába vár élete végéig tartó börtön rá, fontolgatja, hogy megházasodik - írta a Blikk.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.