Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.08.25.

Idegösszeomlást kapott a 16 éves lány a bíró ítélethirdetésekor

Négy évnyi börtönre ítélte a berlini bíróság azt a 16 éves Szíriából érkezett migránslányt, aki a hasonlókorú barátnőjét egy lakásba csalta, ahol három fiatal iraki bevándorló bántalmazta, majd többször megerőszakolta.

Idegösszeomlást kapott a berlini tárgyalóteremben a fiatalkorú diáklány, miután meghallotta, hogy az ügyben eljáró bírónő négy évnyi börtönre ítélte.

„Kérem, nem, Mama…!”

– kiabálta az arcát a kezébe temetve a 16 éves Nada N., akinek szülei szintén sokkos állapotban hallgatták végig a bírónő szavait. A Szíriából érkezett migránslányt azzal vádolták, hogy a vele egykorú barátnőjét egy fővárosi lakásba csalta, ahol három iraki migráns brutálisan megkínozta, majd többször megerőszakolta. Az ítélet indoklásakor az hangzott el, hogy az elkövető és az áldozat barátsága megromlott, ezért Nada úgy döntött, hogy megbünteti egykori bizalmasát. A tárgyalássorozat idén áprilisban kezdődött, és összesen 17 tárgyalási napot tartottak, amelyek során kiderült, hogy a három iraki már egy késsel várta a megadott címre gyanútlanul érkező diáklányt. Nada bezárta az ajtót, majd közölte a szintén szíriai származású áldozattal, hogy készüljön fel a gyökeres változásra, egy r*bancként fogja elhagyni a lakást.

Képünk illusztráció
Fotó: GettyImages

„Még nem végeztünk”

Elsőként a 26 éves Ahmed Al-M. esett neki a védtelen lánynak. Az elkövetőt hat év négy hónapra ítélte a bíróság. A férfi 2015-ben érkezett Németországba. 2017 végén született egy fia, de gondatlanság miatt elvette tőle a német gyámügy. Az első nemi erőszak után Nada közölte egykori barátnőjével, hogy még nem végeztek. Ez után következett a 21 éves iraki Hussein H., akit öt és fél évre ítéltek. Hussein szintén 2015-ben érkezett Németországba. A kíséret nélkül útnak induló migráns menedékkérelmét elutasították a német hatóságok, ő azonban ennek ellenére az országban maradt, és drog- illetve alkoholfüggő lett. A harmadik elítélt esetében nem tudták bizonyítani a nemi erőszakot, ő elvileg a fiatal lány szenvedését végigfilmezte. Mustafa K. 2015-ben először Norvégiában próbálkozott, majd rá egy évre költözött át Németországba. Ő 4 év nyolc hónapra kerül a rácsok mögé. A vádirat szerint a megerőszakolt diáklány szenvedése összesen négy órán át tartott. Az elkövetőket másnap reggel tartóztatták le a lakásban a rendőrök.

 

Próbáltak kibújni a felelősség alól

Az iraki férfiak nem ismerték el a bűnösségüket, mindegyiknek volt egy „frappáns” magyarázata a történtekre. Az egyik azt vallotta, hogy ő végig pingpongozott, és nem is tudta, hogy mi történik a másik szobában. A másik azzal mentegette magát, hogy drog hatása alatt volt, és nem is emlékszik semmire, a harmadik elkövető pedig arról beszélt, hogy nem történt nemi erőszak, szerinte ugyanis a lány is beleegyezett az együttlétbe. A bírónő azonban döntésekor egyáltalán nem vette figyelembe a tettesek nevetséges kifogásait és magyarázkodásait.

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

metropol.hu

123 éve született a magyar film: teszteld, te mennyire emlékszel a régi idők mozijaiból - kvíz

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt

KÜLFÖLD

Megcsalta vőlegénye a sztárt: 24 órával az eljegyzés után szakítottak

KÜLFÖLD

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését