A Biden-család sötét oldala: Kábítószer és prostituáltak: új fotók

POLITIK
3 éve

Gyászhírt közölt a zenekar: álmában támadta meg a medve a zeneszerzőt

A férfit és társát a sátrukban támadta meg az állat, majd egyiküket az erdőbe vonszolta.

Sátrukban alvó turistákra támadt egy grizzly medve a kanadai Északnyugati területek egyik elhagyatott vidékén, egyiküket a nyakánál és vállánál megragadva az erdőbe vonszolta – mondta el az áldozat társa a Le Parisienne napilapnak.

A kanadai rendőrség az AFP francia hírügynökségnek megerősítette, hogy a férfit holtan találták meg.

A hatóság nem adott tájékoztatást az áldozat kilétéről, mivel az orvos szakértői vizsgálat még nem ért véget.

A bretagne-i szimfonikus zenekar szóvivője a Facebookon kedden bejelentette, hogy a zenekar tagja az áldozat. Julien Gauthier, a 44 éves francia-kanadai áldozat zeneszerző és a zenekar hangmérnöke volt, egy zenei projektjéhez gyűjtött hangokat a vadonban.

A baleset akkor történt, amikor a pár a Mackenzie-folyó partján sátorozott. A megtámadott férfi társa értesített egy evezőscsoportot, akik segélyhívást adtak le.

A rendőrség helikopterrel mentette ki a csoportot a területről, majd a férfi keresésére indult. Maradványait péntek délután találták meg.

A pár, Gauthier és biológus barátnője a Mackenzie-folyón eveztek Fort Providence-ből Inuvikba. A nagyjából 1500 kilométeres, egyhónapos túrára egy online adományozó portálon gyűjtöttek pénzt.

„Nagy izgalommal készült a túrára. Végül az életével fizetett érte” – mondta a nő a napilapnak.

A helyi hatóság becslései alapján 4-5 ezer grizzly – a barna medve Észak-Amerikában honos alfaja, más néven szürke medve – él Kanada Északnyugati területein.

Tavaly három ember halt meg medvetámadásban Kanadában: egy eszkimó vadászt augusztusban jegesmedve ölt meg a Hudson-öbölben, novemberben a Yukon területen grizzly támadt egy nőre és tíz hónapos babájára – írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő fordulat: Oroszországot támadták meg az ukránok, új szintre lépett a háború

origo.hu

A napon parkoló autóban ragadt egy egyéves kislány Dunaharasztin

mindmegette.hu

Itt vannak a kötelező akciók: ennyibe kerül a kenyér, a vaj, a tészta a boltoban

mandiner.hu

Újabb európai ország mondta ki: szó sem lehet fegyverszállításról Ukrajna részére, még csak közvetett módon sem

ripost.hu

Kiderült, Dollyt már tavaly kizárta egy állatvédő szervezet

hirtv.hu

Vezércikk: Aki véres rendőrrohamot akar látni, az valóban menjen Párizsba!

origo.hu

Az utcán fenyegetőzött a Fekete Vonat sztárja, előkerült kétmillió forint is

travelo.hu

Szárnyashajóval Vácra: Egy ideális nap a városban, ahol Mária Terézia is járt

ripost.hu

A magyar határhoz érnek a hírhedt Pokol Angyalai

ripost.hu

Gyászol a magyar énekes, embert próbáló időszakon van túl

ripost.hu

Ronaldo sokkoló a bejelentést tett: döntött a jövőjéről, itt folytatja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Nyomkövetővel a lábán szavazott ellenünk az EP-képviselő

KÜLFÖLD

Káosz Európa nagyvárosaiban. Erdogan győzelmét ünnepelték az itt élő törökök

KÜLFÖLD

Bidenék magyarázkodnak, miután amerikai páncélosokkal törtek be Oroszországba

KÜLFÖLD

Két hónapja ment férjhez, gyereket akart a kárpátaljai hősi halott katonanő

KÜLFÖLD

"Lassan haladok" – videón, mi hátráltatta Suhajda Szilárdot a halála előtt

KÜLFÖLD

Egymásba rohant két vonat: legalább 120-an meghaltak, több százan megsérültek

KÜLFÖLD

Életével fizetett a szépségért: belehalt a fenékplasztikába a kétgyermekes édesanya

KÜLFÖLD

Édesanyja egyetlen tévedése okozott végzetes agykárosodást a csecsemőnek