3 éve

Felfoghatatlan fájdalom: mindkét tizenéves gyermekük a tengerbe veszett

A gyerekek a rokonokkal fürödtek, amikor elragadta õket a hullám.

Életét vesztette egy 14 éves lány és 18 éves testvére, akik a családjukkal fürödtek Essex-nél a tengerben. A 14 éves Malikát nem tudták újraéleszteni, testvérét és egyik 15 éves rokonukat viszont kórházba szállították. 

Hiába küzdöttek azonban az orvosok, testvére után két nappal Haider Shamas is elhunyt. 15 éves rokonuk azonban fel fog épülni.

A szemtanúk szerint a fiatalok egy 30 fős társasággal voltak a parton, többen rokonok voltak. A Clacton móló közelében fürödtek, amikor egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy a három gyerek fuldoklik. A parton lévők azonnal utánuk vetették magukat, a vízimentők is rohantak segíteni és sikerült is kihúzni őket a partra. Azonnal elkezdték az újraélesztést, amit mindaddig folytattak, míg a mentők meg nem érkeztek.

Mindhárom gyereket helikopterrel vitték kórházba. A legfiatalabb azonban már út közben elhunyt. 

A család teljesen összetört, hiszen egyszerre vesztették el két gyermeküket is. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meglepő dolog derült ki az állatkínzással vádolt Dollyról

borsonline.hu

Elfeledett fénykép buktatta le az időutazó nagyapát

hirtv.hu

Elgázolták és otthagyták a motorost, de a kamerája mindent felvett

ripost.hu

Hoppá! Gáspár Virág elárulta, mikor jön a gyerek. Bea nincs elragadtatva

origo.hu

Molnár Anikó idomairól beszélt Zalatnay Sarolta

astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. június 4.: kivételes nap lesz

ripost.hu

"Krisztiánnak igent mondanék" – jövőbeli terveikről meséltek a Párharc győztesei

ripost.hu

Lezárult egy korszak: Harry herceg és Meghan Markle váratlan döntést hoztak

ripost.hu

„Egy ekkora implantátumnál ez elkerülhetetlen” – Zalatnay Cini reagált Molnár Anikó mellműtétjére

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Nyomkövetővel a lábán szavazott ellenünk az EP-képviselő

KÜLFÖLD

Káosz Európa nagyvárosaiban. Erdogan győzelmét ünnepelték az itt élő törökök

KÜLFÖLD

Bidenék magyarázkodnak, miután amerikai páncélosokkal törtek be Oroszországba

KÜLFÖLD

Két hónapja ment férjhez, gyereket akart a kárpátaljai hősi halott katonanő

KÜLFÖLD

Egy elhagyott kínai „horrorbunker” belsejében szadista emberkísérleteket végeztek

KÜLFÖLD

Még a kezébe se foghatta újszülött kislányát: az életéért küzd az édesanya

KÜLFÖLD

"Lassan haladok" – videón, mi hátráltatta Suhajda Szilárdot a halála előtt

KÜLFÖLD

Egymásba rohant két vonat: legalább 120-an meghaltak, több százan megsérültek