RETRO RÁDIÓ

Fotók a drámai kényszerleszállásról: több sérült, tönkrement futóművek

Fotók a drámai kényszerleszállásról: több sérült, tönkrement futóművek
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 07. 03. 23:30

Az egyik New York-i reptéren történt a hétvégén kényszerleszállás, az utasokat vészkiürítéssel menekítették ki.

A United Airlines egyik járata kényszerleszállást hajtott végre a New York-i Newark reptéren, a földet érés után pedig az Airbus A319-es blokkolódott kerekei miatt tengelyig elkopott a bal főfutómű, mire a gép megállt a futópályán.

A baleset június 29-én történt, amikor a United Airlines houstoni járatát teljesítő gép kényszerleszállást hajtott végre – írja az Airportal.

A gép pilótái a La Guardia reptérről végrehajtott felszállás után hidraulikaproblémát jelentettek, majd a légiforgalmi irányítás segítségével Newarkon hajtottak végre kényszerleszállást.

Azonban mire a gép megállt a földet érés után, a bal főfutómű szerkezete a tengelyig elkopott a súrlódástól.

Ugyanis az előzetes vizsgálatok szerint blokkolódtak a bal oldali főfutómű kerekei, emiatt a földet érés után az A319-es gumiabroncsai adták meg magukat először, ezután pedig a felniken csúszott a repülőgép. A repülési hatóság, az FAA közlése szerint fékprobléma állt a háttérben.

Az ötfős személyzet mellett 128 utas tartózkodott a fedélzeten, akik csúszdákon hagyták el a fedélzetet, a vészkiürítés során tizenketten könnyebben megsérültek a jelentések szerint.

A járat végül egy cseregéppel, öt órás késéssel érkezett meg Houstonba, a balesetet szenvedett A319-est pedig kedd reggelre megjavították, és ismét szolgálatba állt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.