4 éve

Csuklyás kommandósok ordítására ébredtek a tallósiak, durva, mi történt

Egy családi házba rontottak be a kommandósok hajnalban, de nagyon nagy hibát követtek el.

Kábítószerrel kapcsolatos bűncselekménnyel összefüggésben rendőrök akcióztak kedden a szlovákiai Nyitra és Nagyszombat megye több pontján, összesen 11 embert vettek őrizetbe. De homokszem került a gépezetbe, ugyanis Tallóson nem abba a házba hatoltak be a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) emberei, amelyikbe tervezték.

Tallóson elvétették a bűnelkövető házát, és egy másik lakóépületbe rontottak be a csuklyás kommandósok. Az érintett ház lakóinak egyik hölgy tagja elmondta, hajnal 5 órakor valami szörnyű csapkodásra riadtak fel. Amikor a nő kiment a folyosóra, elég durva látványban volt része: élettársa megbilincselve feküdt a földön a rendőrök meg ordibáltak egyfolytában, hogy maradjon is ott. Az asszonyra szintén rákiáltottak, hogy üljön le, és a kezeit tegye a térdére.

Szerencsére a hatóság emberei hamar észrevették, hogy nem a megfelelő helyen intézkednek, mert elejtettek olyan megjegyzéseket egymás között, hogy a bilincsbe vert férfire nem illik a megadott személyleírás.

A pórul járt érintett szerint a belügyi alakulat a szomszéd házba tervezett berohanni, de azt nem tudták, hogy oda külön vezet lépcső

"A keddi házkutatások során a rendőrség részéről történt egy hiba - olyan házba hatoltak be, amelyiknek a tulajdonosai nem hozhatók összefüggésbe bűncselekménnyel. A rendőrség kész a keletkezett kár megtérítésére" - nyilatkozta a belügyminisztérium szóvivője, Andrea Dobiásová. "Tekintettel arra, hogy az utóbbi időben már másodszor történik hasonló eset, a NAKA irányítója levonja a szükséges következtetéseket" - idézi a szóvivőt a Paraméter.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Úgy verték át a botrányedző Urbán Flóriánt, mint még soha

origo.hu

Apró tangában fetreng a medence partján a Baywatch bombázója - fotó, videó

metropol.hu

Esztergomi robbantás, megszólalt az elhunyt kommandós családja

hirtv.hu

Dallas polgármestere kilépett a demokrata pártból és belépett a republikánusokhoz

metropol.hu

A csinos győri fodrászlány színes fonásos hajkölteménnyel lett világbajnok - fotók

hirtv.hu

Ingyenes fesztivál az egészségért a Városligetben

origo.hu

Újabb botrányba keveredett a Fekete vonat tagja

mindmegette.hu

Májkárosodást is okozhat ez az olaj: ha vettél belőle, semmiképp se használd!

ripost.hu

Lehetetlen teszt: meg tudod mondani, mit jelentenek ezek a régi szavak?

ripost.hu

Újabb rendőrgyilkosság történt: egy ember meghalt, egy megsebesült

ripost.hu

Krausz Gábor a hét nyertese – Mindent vitt!

ripost.hu

Mindörökké harc: Ezek a csillagjegyek gyűlölik egymást

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Ursula von der Leyen minden botrányt megúszik:

KÜLFÖLD

Besokallt Ausztria: a többség már elutasítja a migrációt

KÜLFÖLD

Migránsok ütköztek meg Németországban egy felvonulás részvevőivel

KÜLFÖLD

Ítéletet mondtak a szlovákok Orbán Viktorról, ez a véleményük a magyar miniszterelnökről

KÜLFÖLD

Tragédia: megöltek egy 11 éves fiút a stadion mellett

KÜLFÖLD

Újabb rendőrgyilkosság történt: egy ember meghalt, egy megsebesült

KÜLFÖLD

Elhajtották az orvosok az anyát, mondván, nincs semmi baj – kisbabája végül egyetlen napot élt csupán

KÜLFÖLD

Nyaralása alatt halt meg két magyar turista