Létrehozva: 2019.06.06.

Nyers csirkeszív és fekete mágia: Hidegrázás, amit a nőkkel műveltek

Két fiatal nigériai nõt is prostitúcióra kényszerített egy, a németországi Braunschweigban élõ 62 éves nõ. Az áldozatokat állítólag fekete mágiával tartotta rettegésben.

Egészen bizarr per kezdődött a hét elején a németországi Braunschweigban. A vádlottak padján a ghánai származású 62 éves Alice C. ül, akit emberkereskedelemmel és prostitúcióra való kényszerítéssel is gyanúsítanak. Az idős nő 35 évvel ezelőtt érkezett Németországba, hosszú éveken át ő is prostituáltként dolgozott, majd egy bordélyházban lett madám. A braunschweigi ügyészség szerint a nő azzal csábított Németországba egy 23 és egy 25 éves nigériai lányt, hogy ott majd gazdag, fehér férfiakhoz mehetnek hozzá.

A fiatal nőket embercsempészek reptették hamis iratokkal és vízummal Franciaországba, majd onnan egyenesen a német bordélyokba vitték őket. A két áldozat még a hazájukban esküt tett, hogy az utazás költségeit rendezni fogják. Az út mindennel együtt állítólag 55 ezer euróba (több mint 17 millió forint) került, így a prostitúcióra kényszerített nőknek ráadásul ingyen is kellett dolgozniuk. A 25 éves áldozat azt mesélte a bíróságon, hogy egy különös rituálé keretében kellett megígérni, hogy a pénzt mindegy szálig visszafizeti.

Nyers csirkeszívet etettek velem, és azt mondták, hogy ha megszegem az eskümet, akkor biztosan meghalok 

– vallotta a nigériai nő. A helyi rendőrség egy razzia során talált rá a két iratok nélküli nőre, akik a rendőrségen merték csak elmesélni, hogy mi történt velük. A madám azzal védekezik, hogy ő nem tudja, hogy a nigériaiak miként jutottak Németországba, és tudomása szerint a nők szabad akaratukból dolgoztak, a fekete mágiában pedig egyáltalán nem jártas, így nem tud hozzászólni a dolgokhoz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

mandiner.hu

Szalai Zoltán a NatCon-botrányról: Ez egy rendszerszintű jelenség (VIDEÓ)

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?