Marics Peti
146 tálib iszlamista agyát vizsgálták meg mûködés közben. Arra voltak kíváncsiak, hogy az agyuk hogyan reagál különbözõ információkra.
Hogyan működik a radikális iszlamisták agya? Egyáltalán befolyásolható-e a viselkedésük? Ezekre a fontos kérdésekre keresték a választ egy barcelonai kísérletben, amelyben a szakértők 146 radikálissal foglalkoztak, akik mind a pakisztáni gyökerű Lashkar-e-Taiba nevű iszlamista szervezet tagjai voltak.
Előbb egy kérdőívet töltettek ki velük, miközben műszerrel mérték az agyi reakcióikat.
A végeredmény lehangoló volt. “Az agyi terület ellenáll az észérveknek” – közölték a kutatók.
Ez az eredmény túlmutat saját magán, mert egyben azt is jelenti, hogy a harcra és a dzsihádra fixálódott iszlamistákat semmilyen “átneveléssel” nem lehet “visszatéríteni” illetve eltéríteni az eredeti szándékaiktól.
A felmérés azonban hozott egy meglepő eredményt is. Amikor a résztevőknek azt mondták, hogy a Barcelonában élő pakisztániak nem támogatják a terrorcselekményeket, akkor a mérések szerint ez az álláspontjuk (mérhető) módosítására késztette őket.
Pontosan ezt mondta Scott Atran, a Michigani Egyetem professzora, aki a kutatást vezette. “Megállapítottuk, hogy a harc és a saját életük feláldozása iránti hajlandóság nagyon függ attól, hogy az adott iszlamista társaik mit gondolnak erről.”
Forrás: Dailymail