Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.06.09.

Egy mondatáért akasztanak fel egy 18 éves fiút?

Állítólag tizenéves korában Molotov-koktélt is hajított a biztonsági erõk felé. Vajon melyik muszlim országban történhet meg?

Az emberek emberi jogokat akarnak! – kiáltotta 10 éves korában az alábbi képen látható szaúdi kisfiú Murtaja Qureiris egy biciklis tüntetésen. A CNN szerint később állítólag még Molotov-koktélokat is hajított a biztonsági erők felé.

Amikor letartóztatták, 13 éves volt: most már nagykorú, ezért 5 év börtön után, csak most fogják felakasztani – írta az OE24.at. A vádirat szerint “egy terrorista csoport tagja”.

A CNN róla készült riportja szerint főként az volt a bűne, hogy az iszlám siíta ágához tartozott és

mint ismert, a Szaúd-Arábiában uralkodó szunnita vahhábi irányzat eretnekeknek tekinti a síitákat akiket, ahol lehet, üldöznek. Ezzel állítólag az ellenfél Iránnak akar “üzenni”.

De ez még nem minden. Miután felakasztják, Murtaja testét majd keresztre feszítik, a fejét pedig levágják. Szaúd-Arábiában a “rendszer ellenségeinek” minősített emberekkel így járnak el. Áprilisban egy nap alatt 37 embert akasztottak fel, közülük sokakat előbb megkínoztak. ndta Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki április végén bírálta Szaúd-Arábiát a kivégzésekért, de ennek abszolút semmilyen hatása nem volt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány