
A felvételek a múlt héten készültek, de hatalmas botrányt robbantottak ki, a csendõr be is adta a felmondását.
Egy osztály szeme láttára többször megütött egy fiatal fiút egy csendőr, aki azért teljesített szolgálatot múlt hétfőn egy romániai iskolában, hogy az érettségi bonyodalmak nélkül menjen.
![]()
Az eset ugyan több mint egy hete történt, az erről készült videófelvételek csak most láttak napvilágot. A nyilvánosságra került felvételek szerint a fiatal fiú gyanútlanul tért be az osztályterembe, ahová egy csendőr követte. A férfi többször megütötte, lökdöste a tanulót, mindennek pedig még legalább tízen szemtanúi voltak - írja a Maszol.
A csendőr azt mondta, móresre akarta tanítani a fiút amiatt, hogy szidalmazta őt. A gyermek szülei és a Román Csendőrség azonban nem hagyta annyiban a történteket. A szülők feljelentették a férfit, az országos csendőrség pedig elfogadhatatlannak tartotta a viselkedését. Az elkövető 2005 óta dolgozik csendőrként, az ügy hatására benyújtotta lemondását.







