RETRO RÁDIÓ

Megdöbbentő eredmények: az iskolások nem ismerik a hagyományos órát

Megdöbbentő eredmények: az iskolások nem ismerik a hagyományos órát
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 05. 12. 22:00

Az Egyesült Királyságban már az iskolákban is leszerelik az analóg órákat, mert a gyerekek nem tudják olvasni õket.

A Godfullness beszámolója szerint az Egyesült Királyságban egyre több iskolában szerelik le a hagyományos analóg órákat a tantermekben, mert a gyerekek egész egyszerűen már nem tudják leolvasni a pontos időt a számlapról.

Malcom Trobe, az Iskolai és egyetemi vezetők társaságának (ASCL) titkára szerint a 18 évesnél fiatalabb diákoknak már annyira megszokottak a digitális szolgáltatások, hogy gondot okoz számukra a kis- és nagymutatós változat értelmezése.

"Ahhoz vannak hozzászokva, hogy mindenhol digitálisan látják az idő megjelenését, a telefonjaikon, a számítógépeiken. Szinte minden digitálisan kerül eléjük, így arra is számítanak, hogy az időt mindenhol így fogják megjeleníteni."

Trobe, aki korábban igazgatóként dolgozott, elmondta, hogy

a tanárok azt szeretnék, ha a diákok nyugodtak lennének az órákon, és a hagyományos órák felesleges stresszt jelenthetnek a számukra.

Szerinte az iskolák szeretnének mindent annyira könnyűvé és lényegre törővé tenni, amennyire csak lehetséges, így jó pár helyen (például a londoni Ruislip gimnáziumban és a Cockermouth iskolában) az tűnt a legjobb megoldásnak, hogy leszereljék az analóg órákat az osztálytermekben - írta a 24.hu.

Az ASCL titkára szerint természetesen tanítják a diákoknak, hogyan kell olvasni egy analóg óra számlapját, de a fiataloknak ennek ellenére is problémát okoz a pontos idő megállapítása a mutatók segítségével. Ami viszont ennél is elgondolkodtatóbb, hogy a különböző kütyük hatására sok kisdiák számára már az is egyre nehezebb, hogy megtanulják a ceruza és a toll használatát.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.