RETRO RÁDIÓ

Drámai percek a Ryanair gépén, ezt senki sem akarja látni a levegőben

Drámai percek a Ryanair gépén, ezt senki sem akarja látni a levegőben
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 05. 15. 21:05

A légitársaság egyik Spanyolországba tartó gépén voltak az utasok ijesztõ jelenetnek szemtanúi, de õk is mindent megtettek a baj elhárítása érdekében.

A Ryanair légitársaság az egyik utasát örökre eltiltotta a járatain való utazástól, miután a férfi a gépen azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit megöl. Néhány szemtanú elmondása szerint a vészkijáratot is megpróbálta kinyitni, mielőtt lefogták volna - adta hírül az Independent.

A férfi, akinek a nevét egyelőre még nem hozták nyilvánosságra, az egyik Manchesterből induló gépen utazott május 4-én, amelynek célja Gran Canaria volt. Az utazás során a férfi váratlanul rendkívül agresszívvá vált, több utasnak is nekiment, de az utaskísérőkkel is balhéba keveredett, és többek elmondása szerint több tárgyat is a padlóhoz vágott az „ámokfutása” során.

A dulakodás és veszekedés közepette sikerült megkaparintania egy poroltót is. Ezt követően pedig elkezdett fenyegetőzni, hogy azzal látja el az egyik fiatal légi utaskísérő hölgy baját.

Az egyik utas a 27 éves Jodie Fisher arról számolt be, hogy a nővérével ült a járaton, amikor a helyzet eldurvult. A lány azt is elmondta, hogy a férfi megpróbálta kinyitni az egyik vészkijáratot, ő pedig megpróbálta megakadályozni, de dulakodás közben letépte az óráját a csuklójáról, a nővérébe pedig beleharapott.

Mindezek után sikerült több utas és a személyzet több tagjának együttes erejével földre vinni és lefogni az őrjöngő utast.

A járatot landoláskor már a rendőrök várták, és az utast ők vitték le a repülőgépről.

„Az utasaink és az alkalmazottaink biztonsága számunkra a legfontosabb dolog. Ezt az utast örökre kitiltottuk a járatainkról, és az ügye mostantól a helyi rendőrség felelőssége” – írta a fapados légitársaság az incidensről közzétett jelentésében.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.