RETRO RÁDIÓ

Otthon végzett körülmetélés közben halt meg egy csecsemő, az anyát őrizetbe vették

Otthon végzett körülmetélés közben halt meg egy csecsemő, az anyát őrizetbe vették
WM
Szerző
WM
Létrehozva2019. 04. 07. 22:45

A genovai rendõrség közlése szerint az újszülött nigériai származású édesanyját és nagymamáját vették õrizetbe.

Az olasz sajtó információi szerint egy nigériai újszülött édesanyja döntött úgy, hogy fiát saját lakásukban metéli körbe, ehhez pedig az édesanyja segítségét is kérni fogja. De a dolgok nem a tervek szerint alakultak, ám amikor a nigériai bevándorlók riasztották a mentőket, akkor már késő volt.

Az ügyben eljáró nyomozók megállapították, hogy sem az újszülött édesanyjának, sem a nagymamájának nem volt megfelelő tapasztalata, sőt még a műtéthez szükséges technikai feltételek sem álltak rendelkezésre. A hatóságok megdöbbentőnek nevezték, hogy a nigériai migránsok mindezek ellenére vették a bátorságot a körülmetéléshez.

Nem ez az első eset, hogy Olaszországban hasonló körülmények között veszti életét egy kisgyermek. Március 24-én Reggio Emiliában egy öt hónapos kisfiún próbálták elvégezni ugyanezt az orvosi beavatkozást, a gyermek abban az esetben is életét vesztette. Az óvodás korú fiú édesapja akkor azt nyilatkozta, hogy Isten álmában arra kérte,  gyermekét metélje körbe, majd hozzátette:

Ez egy magánügy, miért lenne ennek bármilyen jogi következménye? 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.