RETRO RÁDIÓ

Orbán Viktor a kínai államfővel tárgyalt

Orbán Viktor a kínai államfővel tárgyalt
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2019. 04. 25. 13:55

Hszi Csin-ping kínai államfõ is fogadta Orbán Viktort Pekingben - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófõnöke csütörtökön.

 A tárgyaláson a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok 70. évfordulójáról, a gazdasági együttműködés sikereiről és európai ügyekről is szó volt - közölte a sajtófőnök.

Orbán Viktor a délelőtt folyamán megbeszélést folytatott Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel.

    Orbán Viktor az állami vendégházban tartott tárgyalás elején azt mondta: a szabadkereskedelemnek és a világgazdaság szabadságának a rendjét fenntartani komoly feladat, és az Egy övezet, egy út együttműködés egy fontos garancia.
    "Nekünk, magyaroknak egy nyitott világgazdaság kell" - folytatta -, ezért Magyarország a jövőben is szeretne részt venni ebben az együttműködésben, és ezzel kapcsolatosan "semmifajta ideológiai, külső nyomást" nem fogad el, a magyar kormány mindig is a nemzeti érdekeket fogja követni.
    A kormányfő megtiszteltetésnek és fontosnak nevezte a Egy övezet, egy út kezdeményezés második nemzetközi fórumára szóló meghívást.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a kínai vállalatok jelentősen hozzájárulnak a magyar gazdaság korszerűsítéséhez, a kínai beruházások 4,5 milliárd dollárnyi értéket képviselnek Magyarországon. Egyúttal kérte, hogy a tőkeberuházások növekedésének ütemét tartsák fenn a jövőben is.


A tárgyalás után a magyar és a kínai miniszterelnök jelenlétében több kétoldalú megállapodást is kötött a két ország, magyar részről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter írta alá az egyezményeket.

Ezek egy magyar-kínai együttműködési központ létrehozásáról, a sport területén folytatott együttműködésről, a "digitális selyemútról", valamint az akadálymentes kereskedelmet elősegítő munkacsoport létrehozásáról szólnak, továbbá aláírtak egy, a magyar baromfi kínai kivitelét lehetővé tevő kétoldalú megállapodást.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.