RETRO RÁDIÓ

Leszedik a keresztet a montréali városháza díszterméből!

Leszedik a keresztet a montréali városháza díszterméből!
SZM
Szerző
SZM
Létrehozva2019. 04. 09. 06:00

1937 óta nem volt vele gond. Most viszont több magyarázatot is találtak az eltávolításához. Az egyik gyomorforgatóbb, mint a másik.

Most éppen a liberalizmusáról hírhedt Kanadában döntöttek úgy, hogy Québec tartomány legnagyobb városában, Montréalban leveszik a keresztet a városháza dísztermének faláról.

Pedig a feszület elhelyezését egy még józanul gondolkodó liberális, Joseph-Émile Dubreuil, a montréali városi tanács tagja kezdeményezte a harmincas években azzal a szándékkal, így emlékeztetve a tanácsosokat: esküt tettek Isten előtt.

Montreal érseke szerint a kereszt a város történetének szerves részét képezi, mivel Paul de Chomedey de Maisonneuve 1643-ban helyezte el a Mount Royal (királyi hegy) részeként, Montréal szellemi gyökereire utalva. A feszület onnan került a díszterembe 1937-ben.

Valérie Plante polgármester szerint a kereszt eltávolítása nem jelenti azt, hogy ne tartanák tiszteletben Quebec vallási örökségét, ám „olyan időben vagyunk, ahol fontos megjegyezni, hogy intézményeink világiak” – mondta, hozzátéve, hogy a demokratikus intézmények vallási semlegessége „elengedhetetlen...”

Persze, ő is csak a „főnöke”, François Legault, Quebec tartomány miniszterelnökének a szavait visszhangozta, aki kimondta, hogy a keresztet el lehet távolítani. Hogy miért?

Mert a tartomány kormánya azt „történelmi műtárgynak” tartja, nem pedig vallási jelnek.

Lionel Perez ellenzéki vezető nem értett egyet a döntéssel, mondván, hogy arról a városnak először nyilvános vitát kellett volna tartania. De az ő szava kevés, mert az épületet három évig tatarozni fogják, majd a feszületet egy kis múzeumban helyezik el a város gyűjteményéből származó egyéb tárgyakkal együtt.

 

Forrás: Nationalpost

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.