Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.04.08.

Kovács Zoltán: Nem mi építettünk először határkerítést

A Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelõs államtitkára hétfõn Londonban a Sky News brit hírtelevíziónak nyilatkozott.

Kovács Zoltán szerint nem lehet egyoldalúnak tekinteni azokat a lépéseket, amelyeket Magyarország tett határai megvédésére Nagy-Britannia például évek óta a francia oldalon, Calais-ban tart fenn határvédelmi rendszert Franciaország segítségével.

Szerte Európában, számos helyen kerítések állnak, például Spanyolországban immár 15 éve, és a döntést, amelyet mi hoztunk 2015-ben, a józan ész diktálta."

Kovács Zoltán szerint annak idején több százezren érkeztek a nyugat-balkáni útvonalon az Európai Unióba bármiféle engedély nélkül.

Azokat, akik kétségbeejtő szükséghelyzetbe kerültek, Magyarország fogadja, de ma már földrészeken átívelő tömeges migrációról van szó, és ez olyan eltérő kultúrák megjelenéséhez vezet

„Az illegális migráció velünk marad még évtizedekig, a következő nemzedékek idején is, és

Európa nem tudja az egész világ összes nyomorúságát magára venni”

A magyar hozzáállás az, hogy ott kell segítséget nyújtani, ahol a szükséget szenvedők élnek. Magyarország évente több millió eurót költ a helyi közösségek támogatására Szíriában, Irakban, Afrikában.

Arra a riporteri felvetésre, hogy a Fidesz tagságát az Európai Néppárt (EPP) felfüggesztette, Kovács Zoltán azt mondta, hogy

valójában a Fidesz függesztette fel saját tagságát az EPP-ben.

Arra a kérdésre, hogy a Fidesz inkább más csoportokhoz csatlakozna-e az Európai Parlamentben, Kovács Zoltán azt mondta: a Fidesz az általa választott értékeket kívánja képviselni, és ez mindenekelőtt a keresztény értékek védelmét jelenti.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány