RETRO RÁDIÓ

Az Iszlám Állam titkos európai terveire bukkantak egy ostrom helyszínén

Az Iszlám Állam titkos európai terveire bukkantak egy ostrom helyszínén
WM
Szerző
WM
Létrehozva2019. 04. 17. 13:05

Alig egy hónapja érkeztek a hírek, hogy az Iszlám Államot legyõzték. A brit médiában megjelenõ legfrissebb hírek azonban arra utalnak, hogy a terrorszervezetet sikerült kiszorítani a korábban elfoglalt területeirõl, de az életben maradt terroristáik veszélyesebbek, mint azt a legtöbben gondolnák.

A brit Times magazin szerint bizonyítékok vannak arra, hogy az Iszlám Állam nevű a 2015-ös párizsi Bataclan ellen elkövetett merénylethez hasonló támadásra készül Európában. A részletesen kidolgozott terveket olyan adathordozókon találták meg Szíriában, amelyeket a terroristák hagyhattak hátra egy ellenük végrehajtott ostrom után. A dokumentumok között egy kézzel írt levélre is rábukkantak. Azt az Iszlám Állam hat befolyásos katonája írta Abu Bakr al-Baghdadi vezetőnek, és a terrorszervezett kitűzött céljait ismertetik benne. Ebből az írásból derül ki például az is, hogy a létezik egy Abu Khabab al-Muhajir nevű iszlamista, aki két terrorsejtet irányít Németországban, egyet pedig Oroszországban. AAz al- Muhajir által irányított sejt tagjainak gyakorolniuk kell egy autóval végrehajtott terrortámadásra, valamint Iránon és Törökországon keresztül Európába kell juttatni a kiképzett ISIS harcosokat.

A dokumentumok valódiságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy másik írás szerint Németországban a gyorsvasút ellen kellene elkövetni véres merényletet. A Times azt írja, ezzel egyértelműen arra a terrorsejtre céloznak, amelynek tagjait Prágában és Bécsben fogták el, mert vonatokat akartak kisiklatni.

 A német nemzetvédelem egyik neve elhallgatását kérő tisztje azt nyilatkozta a Bild nevű napilapnak, hogy a fenyegetést nagyon komolyan veszik, mert attól tartanak, hogy több alvó terrorsejt is aktivizálódhat az elkövetkezendő időszakban. A nyilatkozó szakember szerint nem kérdéses, hogy ezek a dzsihadisták a menekülthullámmal együtt érkeztek Európába.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.