RETRO RÁDIÓ

A románokat nem érdekli a magyar zászló meggyújtása!

A románokat nem érdekli a magyar zászló meggyújtása!
SZM
Szerző
SZM
Létrehozva2019. 04. 11. 01:35

Az ügyészség nem foglalkozik a december végén Nagyváradon történt esettel. Ennél már csak az indoklásuk felháborítóbb...

Meg akart gyújtani egy magyar zászlót egy  lány Nagyváradon, az RMDSZ székház falánál. A december végén történt esetről egy közelben álló magyar fiatal videót készített a mobiljával és ő volt az is, aki megakadályozta, hogy a zászló lángra lobbanjon.

A párt sajtóirodája közölte, hogy az esetet jelentették a rendőrségen, éppúgy mint a korábbi négy hónapban tették, amikor havonta legalább egyszer megrongálták ugyanezt a magyar zászlót. A rendőrség azonban eddig soha nem kérte ki a felvételeket, így az egyik elkövetőt sem kerítette kézre.

Ez utóbbi esetben is gyerekjáték lett volna azonosítani a gyújtogató nőt a videó alapján (a felvétel elején a kamera felé fordult). Ehhez képest

a román ügyészség nem foglalkozik az üggyel, a nyomozást beszüntették, és nem indítanak eljárást közösség elleni izgatás miatt, mert – úgymond – a szóban forgó cselekményt nem látta senki...

Ami amúgy nettó hazugság, mert a videón jól látszik, hogy a környéken többen is voltak.

„Függetlenül attól, hányan látták a zászlóégetés kísérletét, egy közösségi jelkép nyilvános megrongálása akkor is a közösség ellen elkövetett cselekménynek minősül” – reagált a döntésre Csomortányi István, a néppárt országos elnöke.

Forrás: Foter.ro

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.