RETRO RÁDIÓ

Orbán Viktor szavait erősíti a holland választások eredménye

Orbán Viktor szavait erősíti a holland választások eredménye
WM
Szerző
WM
Létrehozva2019. 03. 23. 10:15

A bevándorlást pártoló erõk szerint már vége a migrációs válságnak, és a tömeges migráció már nem is számít fontos témának. Ennek azonban éppen az ellenkezõjét mutatja, hogy Hollandiában az a három éve (!) alapított jobboldali párt nyert a tartományi választásokon, amely erõteljesen ellenzi az illegális bevándorlást.

A Fórum a Demokráciáért (FvD) nevű párt a hollandiai tartományi választások legnagyobb nyertese, miközben a liberális-kereszténydemokrata kormánykoalíció elvesztette többségét a parlament felsőházában. A mindössze 2016-ban alapított, euroszkeptikus és bevándorlásellenes FvD 16 százalékot ért el, így 12 helyre számíthat majd a 75 fős szenátusban, ugyanannyira, mint a Mark Rutte miniszterelnök vezette, liberális konzervatív Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért. Az eddigi 38 helyett csak 31 mandátuma lesz a felsőházban a négypárti kormánykoalíciónak, amelynek majdnem mindegyik tagja visszaesett.

Az FvD-t vezetője, a 36 éves Thierry Baudet a következőképpen értékelte a választások eredményét:

Azok pusztítanak el, akiknek védelmeznie kellene bennünket, de most elnyerte büntetését az arrogancia és az ostobaság.

Számos beszámolóban kiemelték, hogy a választások előtt két nappal történt utrechti terrortámadás komolyan befolyásolhatta az eredményeket.

Az egymást követő Rutte-kormányok nyitva hagyták a határainkat, beengedve több százezer, a miénktől teljesen eltérő kultúrájú embert

- mondta például Baudet.

Úgy tűnik tehát, hogy hamisak azok a tömeges bevándorlást támogató liberális vélemények, miszerint a migráció már nem farsúlyos téma Nyugat-Európában. Orbán Viktor magyar miniszterelnök többször is kijelentette, hogy a bevándorlás kérdése az, ami meghatározza a május végén esedékes európai parlamenti választásokat.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.