Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.03.14.

Odacsapott a Wizz Air a füstölgő utasoknak

Két, Magyarországra tartó utast is feketelistára tett a légitársaság, akikre ráadásul fejenként 3000 eurós, mintegy 940 ezer forintos büntetést is kiszabtak. A megbírságoltak a szenvedélyük miatt bûnhõdhetnek. Tanulságos történet.

Egy életre megtanulta az a két, Budapestre tartó utas, hogy csak kijelölt helyen gyújtsanak rá, akiket múlt pénteken büntettek meg az izraeli Ben Gurion reptéren. A bagósok úgy döntöttek, miután leszálltak az utasokat a repülőhöz szállító buszról, hogy az indulásig még belefér egy cigi, s rágyújtottak a gép mellett. A pilóta, látva az esetet, rájuk ripakodott, mondván: az adott területen nemcsak tilos, de kifejezetten veszélyes is a dohányzás.

A kirohanás érthető volt hiszen a repülőgépek közelében tűzveszélyes benzinrészecskék lehetnek a levegőben, s könnyen katasztrófával végződhetett volna a cigizés.

A két utasra fejenként 3000 euró, vagyis mintegy 940 ezer forintos bírságot szabtak ki, a légitársaság pedig feketelistára tette a bagósokat, vagyis nem repülhetnek a Wizz Airrel.

Csak a reptéri hatóságok közbenjárására szállhattak fel végül az eset miatt 45 perces késéssel induló gépre, ugyanakkor a visszafelé szóló jegyüket már bevonták – számolt be az esetről az Iszrael Hajomra hivatkozva az izraelinfo.com internetes portál.

Könnyen lehet, hogy a történtek után az érintetteknek örökre elmegy a kedve a dohányzástól.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

hirtv.hu

Vezércikk - Orbán Viktor: Húsz éve minden európai választást megnyertünk + videó

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Újra akcióba lendülnek a Google Utcakép autói

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány