Létrehozva: 2019.03.26.

Ezt nem gondoltuk volna, itt találták meg a húsz éve ellopott Picasso-festményt

Megtalálták Pablo Picassónak a festõ szeretõjét, Dora Maart ábrázoló olajfestményét, amelyet 1999-ben loptak el egy szaúdi sejk jachtjáról Dél-Franciaországban.

Szerző Ripost

A Buste de femme (Női mellkép) néven is ismert, 1938-ban keletkezett Dora Maar-portrénak az ismert holland műkincsvadász, Arthur Brand bukkant a nyomára Amszterdamban évekig tartó nyomozás eredményeként. Március közepén egy holland üzletember adta át neki, aki nem tudta, hogy bűncselekményből származott a fizetségképpen kapott műalkotás.


A festmény jelenlegi piaci értékét 25 millió euróra (7,9 milliárd forint) becsülik. Amikor ellopták a francia Riviérán, Antibes-ban horgonyzó jachtról, 4 millió euróra taksálták az értékét. A tulajdonos felajánlott 400 ezer euró nyomravezetői díjat, de minden kutatás eredménytelen maradt, végül megkapta a négymillió eurót egy meg nem nevezett biztosítótársaságtól, amely így az előkerült festmény új tulajdonosa lett.

Arthur Brand szerint az értékes Picasso-képet alvilági pénzügyi tranzakciókban, drog- és fegyverügyletekben használhatták biztosítékként az eltűnése óta eltelt időben, a két évtized alatt tucatszor válthatott tulajdonost, emiatt megviselt állapotban lehet.
A festmény Picasso magángyűjteményének részét képezte az alkotó haláláig.

Abdul Mohszen Abdulmalik szaúdi sejk az 1980-as években vásárolta a New York-i Pace galériától nem ismert összegért. A Dora Maar-portré eredetének igazolására Amszterdamba érkezett a New York-i galéria szakértője és az érintett biztosítótársaság képviselőjeként Dick Ellis nyugdíjas brit nyomozó, a Scotland Yard műkincsvadász egységének alapítója.

Mind Arthur Brand, mind Dick Ellis nevéhez számos lopott műalkotás előkerítése fűződik - közölte az MTI.

A Picasso-olajkép 1999-es ellopása arra késztette az Azúr-parton horgonyzó jachtok dúsgazdag tulajdonosait, hogy megerősítsék hajóik védelmét a betörőkkel szemben.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút