RETRO RÁDIÓ

Hősiesen viselkedett egy erdélyi diáklány a kollégiumtűzben

Hősiesen viselkedett egy erdélyi diáklány a kollégiumtűzben
SZM
Szerző
SZM
Létrehozva2019. 02. 11. 15:52

Utolsóként hagyta el a kollégiumot, miután segített másoknak. Az elsõ dolog, ami eszembe jut, az a gondviselés, hiszen olyan sokan megmenekülhettünk - fogalmazott Lengyel Anna.

Egy erdélyi hallgatónak köszönhetően menekült meg sok diák
a január végi tűzesetben, amely a Károli Gáspár Református Egyetem budapesti, Ráday utcai kollégiumában történt.
A magyarfenesi Lengyel Anna a segélynyújtásról és az isteni gondviselésről beszélt a Krónikának

Kép: MTI

Mint arról a %Ripost% is beszámolt, január 23-án 20 óra 34 perc körül kigyulladt egy kollégium második és harmadik emelete Budapest IX. kerületében, a Markusovszky téren. Egy négygyermekes édesapa halálát lelte a tűzben. Egy diáklánynak és az isteni gondviselésnek köszönhető, hogy nem lett több áldozat.

„Elszaladtam a poroltóért, és meg akartuk keresni a tűz forrását, de hamarosan olyan tömény és fekete lett a füst, hogy semmit sem lehetett látni. Így elkezdtük az embereket értesíteni, sorra
bekopogtattunk minden szobába.
A diákok közül sikerült mindenkit kimenekíteni, és az volt a csodálatos, hogy a legtöbben egyből komolyan vették, rögtön reagáltak, és kimentek az épületből” – mondta a BBTE Református Tanárképző Karának harmadéves diákja, aki jelenleg Makovecz-ösztöndíjjal tanul Magyarországon. Lengyel Anna utolsóként hagyta el a kollégiumot a kimenekült társai után.

A meneküléskor volt bennem egy olyan gondolat, hogy vissza kellene menni a telefonért, laptopért, iratokért, de egy másik gondolat ezt megsemmisítette.

Úgy érzem, hogy ez nem a saját hiúságom volt, hanem az a szeretet, hogy a társaimat előbbre tartom, és ez nem az emberre jellemző, hanem Isten jelenléte volt.”

A diáklánynak eszébe jutott a következő ige: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják. Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.” (Máté evangéliuma, 6. rész, 19–21. vers)

Utólag kiderült, hogy a diáklány édesapja, Lengyel István református lelkész aznap ugyanerről az igéről prédikált az ökumenikus imahét keretében.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.