
Komoly tervet fontolgat Sajid Javid, Nagy-Britannia belügyminisztere. A jelenlegi törvények ugyanis nem alkalmazhatóak azokra, akik azért hagyták el az országot, hogy csatlakozva az Iszlám Államhoz, idegen földön harcoljanak.
A napokban írtunk arról a brit állampolgári kezdeményezésről, amely azt kéri a kormánytól, hogy egyetlen ISIS-harcost
se engedjen vissza Nagy-Britanniába. Az ügyben született petíciót már 566 ezren írták alá, és az egyetértők száma folyamatosan növekszik.
Az aláírásgyűjtést csak gyorsította a 19 éves Shamima Begum ügye, akitől el fogják venni a brit állampolgárságot, legalábbis ezt ígérte az elmúlt héten Sajid Javid belügyminiszter.
Jelenleg a brit törvényekben léteznek jogi kiskapuk, és ezeket kihasználva több tucat visszatérő dzsihádista is szabadon járkálhat a bizonyítékok hiánya miatt. Márpedig kulcskérdés, hogy mit lehet rábizonyítani egy perbe fogott harcosra. Egy belügyminisztériumi forrás úgy nyilatkozott a The Sun című napilapnak, hogy nem is egy, hanem két teljesen új törvény megalkotására készül Sajid Javid tárcája. Lesz egy új, hazaárulásról szóló törvény, valamint egy új, kémkedési törvény is.
![]()
Az előbbi lényege, hogy az ország elárulásának tekintené azt a cselekményt, ha valaki külföldre ment harcolni és ezzel csatlakozott az Iszlám Államhoz.







