RETRO RÁDIÓ

Apja fegyverével lett öngyilkos a Kék Bálna 13 éves áldozata

Apja fegyverével lett öngyilkos a Kék Bálna 13 éves áldozata
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2019. 02. 01. 08:40

Holtan találtak egy 13 éves kislányt, akirõl kiderült, hogy a Kék Bálna-kihívással játszott.

Holtan találtak Törökországban egy 13 éves kislányt az ágyában: fejbe lőtte magát az édesapja puskájával. A nyomozók kiderítették: Emine a Kék Bálna öngyilkos kihívással játszott, szobájában bálnás rajzokat és egy 25 pontos listát találtak.

Előkerült egy búcsúlevél is, amit a lány hagyott maga után:

Az öngyilkosság egyfajta menekülés. Mindennel és mindenkivel szemben mész, visszahúzódó leszel, sokat vagy egyedül. Ha pedig elhatároztad, hogy megteszed, megesküszöl magadnak, hogy erről senkinek nem beszélsz

– írta a 13 éves lány. A gyászoló édesapa elmondása szerint lányának semmi problémája nem volt az élettel, jó tanuló volt és mindig mosolygott az utcán – számolt be a tragédiáról a DailyMail.

Ahogy a %RIPOST% többször is megírta, a Kék Bálna már száznál is több áldozatot szedett a világon, s minden jel arra mutat, hogy két magyar tinédzser is ennek hatására lett öngyilkos. Az életveszélyes kihívásban feladatokat kell teljesítenie a játékosoknak, az utolsó pont pedig a halál. A játék szerint, aki ezt nem teszi meg, a családja életével fog majd felelni.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.