RETRO RÁDIÓ

Döbbenet az áruháznál, mindenki csak nézte, ahogy a lányok összeverik egymást

Döbbenet az áruháznál, mindenki csak nézte, ahogy a lányok összeverik egymást
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 01. 08. 22:30

Körülbelül 50 fiatal volt még a helyszínen, egyikük sem tett semmit a balhé ellen. A rendõrség is vizsgálódik az ügyben.

A napokban két fiatal lány verekedéséről jelent meg felvétel az interneten. Csakhogy most az is kiderült, hogy az egészet előre megtervezték.

Az eset szombaton történt a kassai Aupark bevásárlóközpont közelében. A lányok ütötték-vágták egymást, mikor pedig egyikük a földre került, további rúgásokat kapott - írja a Paraméter. Az összecsapást megközelítőleg 50 fiatal nézte a helyszínen, többen telefonjukkal rögzítették is a történteket.A jelek szerint az egész verekedést előre megszervezték, még a közösségi oldalakon is közzétettek róla egy beharangozót. Olyan információk is megjelentek, hogy a szervezők 20 eurót kértek azoktól, akik nézni akarták az összecsapást – az állítólagos szemtanúk azonban ezt tagadják.

Lenka Ivanová rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint az ügyben garázdaság gyanújával indult eljárást.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.