RETRO RÁDIÓ

Szörnyű gyilkosság: feldarabolta barátját Miklós

Szörnyű gyilkosság: feldarabolta barátját Miklós
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 12. 02. 21:15

A 62 éves Miklós azt hitte, barátja földönkívüli, ezért lefejezte és feldarabolta.

Feldarabolta és lefejezte idős kertszomszédját a 62 éves M. Miklós Szatmárnémetiben. Indoka mindössze annyi volt, hogy részegen azt hitte, hogy a 84 éves bácsi egy földönkívüli.

A két férfi ismerte egymást, jó barátságban voltak, évek óta éltek egymás mellett kertszomszédként a Szatmárnémetihez közel eső kis településen, Avasújvároshegyen - írta a Maszol.ro.

A nyugdíjas, nagybányai szomszédnak ugyan csak egy kis borospincéje volt a telken, de azt gyakran látogatta, az ilyen alkalmakkor pedig sokszor iszogattak együtt M. Miklóssal. Így volt ez most is, vidáman beszélgettek és boroztak, mikor vitatkozni kezdtek. A vita egy pontján Miklós kést ragadott, ugyanis szent meggyőződése volt, hogy idős szomszédja egy földönkívüli lény. A férfi ezután szinte horrorba illő jelenetet rendezett: a késsel agyonszúrta, majd baltát fogott, és előbb a fejét vágta le a nyugdíjasnak, majd apró darabokra szaggatta, hogy könnyebben el tudja tüntetni a holttestet.

Azonban később kijózanodott, és ráébredt, mit is tett valójában, így végül mégsem ásta el a darabokat, hanem maga hívta fel a rendőrséget, és jelentette a gyilkosságot. A helyszínen megvárta a rendőröket, akik azonnal őrizetbe vették a férfit, aki az ügyészség szerint mindent bevallott, napokon belül pedig előzetes letartóztatásba kerül.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.