RETRO RÁDIÓ

Német zombi nők lába között élvezkedett a migráns, az áldozatokat még keresik

Német zombi nők lába között élvezkedett a migráns, az áldozatokat még keresik
WM
Szerző
WM
Létrehozva2018. 11. 02. 16:15

Már hagyománynak számít Essen belvárosában, hogy évente megrendezik az úgynevezett zombi sétát Halloween idején. Idén a zombik között egy jordániai migráns is megbújt, aki legalább hét nõt zaklatott szexuálisan.

November másodikán esseni lakosok százai vonulnak az utcára, hogy zombinak maszkírozva járják be a belvárost. Már tavaly is komoly botrány kísérte a rendezvényt, akkor ugyanis a rendőrségnek egy egész órára le kellett zárnia a helyi pályaudvart, miután körülbelül 200 migrációs hátterű férfi verekedett össze a vasútállomás közvetlen közelében.

A fokozott rendőri készültség miatt idén a tömegverekedés elmaradt, viszont egy másik bűneset rendesen felborzolta a helyiek idegeit...

Egy 30 éves jordániai férfit kellett őrizetbe vennie a német hatóságoknak, mert a gyanú szerint legalább hét nő nemi szervét fogdosta. Az ügy pikantériája, hogy egyetlen áldozat sem jelentkezett eddig a rendőrségen, csupán a szemtanúk elmondása alapján vették őrizetbe a bevándorlót. A rendőrség ezért arra kéri az embereket, hogy akik látták a történteket, vagy esetleg áldozatai voltak a molesztálásnak, azok mihamarabb jelentkezzenek a helyi rendőrőrsön.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.