4 éve

Pisztolyos kivégzés Drezda közepén! Nagyon durva játék

A 18 éves szíriai és a 14 éves afgán frászt hozott mindenkire, aki látta a jelenetet az interneten. A környéken lakók pedig aggódnak és nem tudják, mitévõk legyenek.

Drezda városában a tavalyi év végén 63.000 migrációs hátterű ember élt, ami azt jelenti hogy a város lakóinak 11 százaléka már nem őshonos német. A napokban pedig felkerült a Facebookra két olyan hátborzongató felvétel, amely a drezdai Johannstadtban készült, fényes nappal. Alighanem az egyik közelben élő a saját lakásának
ablakából készítette a képeket.

Ezek a képek az Iszlám Állam kivégzéseire emlékeztetik az embereket – írta a Wochenblick.

A helyi rendőrség nyomozásba kezdett, majd közleményben tudatta, hogy

a jobboldali képen egy 18 éves szíriai bevándorló fiú látható pisztolynak látszó tárggyal a kezében, a térdelő “áldozata” pedig egy 14 éves afgán fiatal.

Megnyugtatták a lakosságot, hogy a tinédzserek csak egy “kivégzéses játékot” játszottak, a pisztoly csak egy fegyver utánzata volt. Az unatkozó fiatalokat arra figyelmeztették, hogy ne tegyenek ilyet, mert az rémületet kelt a lakosokban.

A Tag24-nek valaki azt mondta, hogy már alig mer kimenni a lakásából, valaki más arról panaszkodott, hogy nagyon megváltoztak a dolgok az utóbbi időben. Egy fiatal szerint pedig sokszor maguk a bevándorló suhancok készítenek hasonló képeket és teszik fel azokat a
közösségi oldalakra.

Megszólalt a szászországi AfD parlamenti frakcióvezetője is, aki szerint lakhelyelhagyási tilalmat kellene bevezetni a migránsokra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, mi lesz Lang Györgyi vagyonának sorsra

origo.hu

Ez történhetett Suhajda Szilárddal az utolsó órákban

hirtv.hu

Varga Mihály: A jövő évi büdzsé egy védelmi költségvetés

ripost.hu

Megrázó vallomást tett a családanya: "az orvosok kétszer is elhajtottak, most pedig már csak egy hetem van hátra"

vg.hu

Dróntámadás érte Moszkvát, Kijevet is találat érte

origo.hu

Hatalmas terhes hassal ugrált a színpadon Dér Heni - VIDEÓ

mindmegette.hu

6 tévhit a cukorról, amit meglepően sokan tényként kezelnek

ripost.hu

Ne dobd ki a használt teafiltert, nyáron életmentő lehet

ripost.hu

Elképzelhetetlen fájdalom: két testvérét meg tudták menteni a szüleik, de az angyalarcú 5 éves kislány meghalt

mandiner.hu

Webshopon keresztül vásárolunk laborvizsgálatot(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Bidenék magyarázkodnak, miután amerikai páncélosokkal törtek be Oroszországba

KÜLFÖLD

Rekordot döntött a csoportos nemi erőszakok száma Németországban

KÜLFÖLD

Két hónapja ment férjhez, gyereket akart a kárpátaljai hősi halott katonanő

KÜLFÖLD

Alkotmányos vádeljárást kezdeményeztek Joe Biden ellen

KÜLFÖLD

Egy serpa végre megtörte a csendet, nincsenek jó hírei

KÜLFÖLD

Azt hitték, egy 6 éves kislányt fogadtak örökbe: erre kiderült, hogy egy felnőtt törpe

KÜLFÖLD

Sokkot kaptak a múzeum munkatársai: hátborzongató lelet várta őket az ajtó előtt

KÜLFÖLD

Botrány a temetkezési vállalatnál: kimondhatatlan borzalmakra bukkantak a rendőrök