RETRO RÁDIÓ

Nyolcan erőszakolták meg egy diszkó előtt a 18 éves lányt

Nyolcan erőszakolták meg egy diszkó előtt a 18 éves lányt
WM
Szerző
WM
Létrehozva2018. 10. 26. 18:05

A bedrogoztatott lányt egy 21 éves szír lökte a bokorba, ahol megerõszakolta, majd telefonon szólt a barátainak a szabad prédáról. A freiburgi rendõrség hét szír és egy német állampolgárt vett õrizetbe.

A német Bild című lap úgy tudja, hogy még október 14-e éjszakáján történt az eset, ennek ellenére majd két héttel később kapott csak nyilvánosságot az ügy. A rendelkezésre álló információk szerint egy freiburgi techno rendezvényen történt az incidens, ahol egy 18 éves lányt kínált meg egy ismeretlen férfi itallal. A pohárban az alkoholon kívül feltehetően drog is volt, az áldozat rosszul lett, ezért kiment a diszkó elé kiszelőztetni a fejét. Az áldozatot kikísérte az a férfi is, akitől az italt kapta. Ezt követően a fiatal lányt megerőszakolta, majd eszméletlenül a bokorban hagyta, sőt telefonon értesítette a barátait, hogy egy szabad préda van a diszkó előtt.

A 18 éves áldozatot végül mind a nyolcan megerőszakolták.

A freiburgi ügyészség közlése szerint hét szír és egy német állampolgárt vettek őrizetbe és helyeztek előzetes letartóztatásba. A fő gyanúsított egy 21 éves szír fiatal, aki 2014-ben érkezett Németországba menekültként.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.