Létrehozva: 2018.10.10.

Már 14 percenként van egy késes támadás Nagy-Britanniában

Ilyen rossz még soha nem volt a közbiztonság. Sadiq Khan, London polgármestere a kormányt hibáztatja, mert az csökkentette a rendõrségre szánt költségvetést.

Áprilisban még arról írtak a lapok, hogy történelmi csúcsot döntött a késes támadások száma Nagy-Britanniában. Anglia és Wales területén 22 százalékkal nőtt ezek száma az előző évhez képest – derült ki a brit Országos Statisztikai Hivatal adataiból.

Az elmúlt hónapokban ez a csúcs is megdőlt.

A Franceinfo szerint már 14 percenként van egy késes támadás a szigetországban.

Az incidensek jelentősebb része a drogpiac elosztásában "érdekelt" utcai bandák és bandatagok összecsapása miatt történik. Érdekes, hogy az utcai erőszak növekedését a szakemberek részint azokra a hip-hop zenét népszerűsítő (főként az Egyesült Államokban készített) videoklipekre vezetik vissza, amelyek évek óta az agresszív viselkedést követendő példaként mutatták be.

Sadiq Khan, London polgármestere tavaly tavasszal úgy nyilatkozott, hogy még 1,5 millió bevándorlót szeretne Londonba hozni, és egy sajtótájékoztatón azt mondta: "Célom, hogy a világ legnagyobb városa legyünk”. Ma már nem erőlteti ezt a gondolatot, inkább a kormányt hibáztatja, mert az csökkentette a rendőrségre szánt költségvetést.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat