
Kész csoda, hogy a Youtube-ról egyelõre még nem tiltották le. A dal szövegét megmutatjuk magyar fordításban.
“Mi vagyunk a nép” – jelszóval tegnap este ismét tüntettek Chemnitzben Merkel kancellár kormányának bevándorláspolitikája ellen. Valaki ezt két órás élő adásban közzé is tette, amely még most is látható ezen a linken.
Chemnitz mindenütt ott van – refrénnel szerdán megszületett az első dal is, amelyet egyelőre még nem cenzúráztak a Youtube-ról.
A magyar szövegének a lényege:
A fehér nők szabad prédák lettek, az utcákon az idegen hordák uralkodnak. Nincs védelem, nincs segítség az anyaországtól. Tiltakozzatok velünk az ilyen árulás ellen! Chemnitz mindenhol, Chemnitz mindennap, Tartsatok össze, együtt erősek vagyunk. Ne fogadjátok el, álljatok ellen, hogy megforduljon a szél a mi földünkön!
A határsértők azt hiszik, szívesen látjuk őket, ezért azt tesznek, amit csak akarnak. De minket soha senki nem kérdezett. Ezeknek ott fenn teljesen mindegy, mit szól hozzá a nép.
A média hazudik vagy hallgat. Köpünk az árulókra és a gyávákra, ezért vegyétek a kezetekbe a nemzeti zászlót, és álljatok ki egy szabad hazáért!







