Létrehozva: 2018.08.30.

Százmilliókkal támogatja évente a német állam a migrációs lobbit

Az Alternatíva Németországért (AfD) nevû migráció ellenes párt képviselõje, Petr Bystron hivatalos megkeresést intézett a német kormányhoz, hogy megtudja, mennyi közpénzzel támogatják a migrációs lobbit a német állam. Mint kiderült, ez éves szinten több mint százmillió euró is lehet.

A német kormány által küldött hivatalos válaszból egyértelműen kiderül, hogy a költségvetésből meglehetősen nagy összeg folyik azokhoz a nem kormányzati szervezetekhez (NGO-k), amelyek minden erejükkel azon dolgoznak, hogy elősegítsék az Európa felé irányuló tömeges bevándorlást. A közleményből arra is fény derül, hogy a legtöbb pénz a baloldali szociáldemokraták által irányított minisztériumokon keresztül jut el a szervezetekhez, de alapvetően a kancellária dönt a támogatások nagy részének sorsáról.

Ez egyébként szembe megy egy 2015-ös a Szövetségi Alkotmánybíróság által hozott döntéssel.

Az AfD hivatalos megkeresésének köszönhetően nyilvánosságra került, hogy a tavalyi évben az állam 104 millió eurónyi (32 milliárd forint) közpénzt juttatott el a migráció elősegítésén fáradozó nem kormányzati szervezetekhez. Tervezetten az idei évben sem lesz kevesebb a támogatás, az év első felében már 54 millió euró folyt az NGO-k kasszájába. Petr Bystron képviselő szerint azért mégis csak abszurd, hogy az adófizetőknek éves szinten legalább 22 milliárd euróba kerül az illegális migráció elleni harc, közben pedig az állam még több mint 100 millió euróval támogatja is a problémát elősegítő szervezeteket. Bystron úgy látja, hogy ez a tőke lehetőséget nyújt az NGO-knak, hogy befolyásolják a médiát, és sokszor különböző álhírekkel rossz színben tüntessék fel a migráció ellenes Alternatíva Németországért pártot.

Ezeket a német NGO-kat egyébként nem csak a német állam látja el mérhetetlen pénzzel, rendszerint ezeket finanszírozza a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvány is. A német állam azonban nem csak a migrációval foglalkozó szervezeteket jutalmazza, komoly összegeket utal évente az iszlámot hirdető lobbiszervezetekhez is. Így kap millió eurókat a Muszlim Központi Tanács Németországban vagy a Török Közösség Németországban nevű szervezetek.

A német családügyi minisztérium tavaly 330 ezer eurót adott a Save the Children nevű szervezetnek. Erről az NGO-ról azt érdemes tudni, hogy az olasz kormány azzal vádolta meg őket, hogy embercsempészekkel összejátszva hajókkal taxiztatják az afrikai migránsokat Európába.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hihetetlen, de besüt a nap a barlangstrand mennyezetén - képek

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

metropol.hu

Rémisztő alakot fotóztak a Nap felszínén az európai űrszondák

mandiner.hu

Arcátlan kettős mérce Brüsszel részéről: Tusk miatt lezárnák a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelországban

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Meghalt a kisfiam, de kirúgtak, mert gyászoltam"

KÜLFÖLD

"Levert a víz, amikor kiszámoltam, mennyibe kerülnek a gyerekeim"

KÜLFÖLD

Megkongatták a vészharangot: új világjárvány fenyeget, zombivírus szedheti áldozatait

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve