RETRO RÁDIÓ

A 78 éves görög bácsi sörétes puskával lőtt a betörő migránsra

A 78 éves görög bácsi sörétes puskával lőtt a betörő migránsra
SZM
Szerző
SZM
Létrehozva2018. 07. 21. 21:45

A helyszín már évek óta puskaporos hordó, ahol bármikor, bármi megtörténhet. Az idõs ember azzal védekezett, hogy nem akarta megölni a betolakodót.

A túlzsúfolt menekülttábor miatt állandó szereplője a híreknek a görög Leszbosz szigete.  Az azonban eddig még soha nem fordult elő, hogy egy szigetlakó puskával lőtt volna a bevándorlókra. Most ez is megtörtént. A 78 éves bácsi egy tizenhat éves szír migránsra lőtt
sörétes puskájával.
Természetesen előállították, mert a lövések a fején és lábain érték a betörőt, aki súlyosan megsérült, de nem halt meg.

A bácsi azt mondta a Lesvosnews-nak, hogy csak a területét védte, mert a szír megpróbált betörni hozzá, de nem akarta őt megölni.

A bevándorló családja azt állította, hogy a 16 éves fiuk egy afgán és arab csoport között kialakult tömegverekedés elől rohant el, így keveredett a görög bácsi telkére.

A bíróság előtt hatalmas tömeg gyűlt össze, hogy az idős embert támogassák, köztük Moria polgármestere is jelen volt.
A tömeg és a közösség vezetője éhségsztrájkba kezdett, hogy felhívják a figyelmet a növekvő bevándorlóbűnözés ellen. Korábban a sziget vezetősége figyelmeztette a görög kormányt, hogy ha kell, a helyi lakosok a kezükbe veszik az irányítást és rendet raknak.

Forrás: Voiceofeurope

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.