RETRO RÁDIÓ

Újabb ISIS terrorista, aki Magyarországon is járt!

Újabb ISIS terrorista, aki Magyarországon is járt!
SZM
Szerző
SZM
Létrehozva2018. 06. 16. 21:45

Egy volt cellatársa szerint 2014-ben 1500 iraki fogoly lefejezésében vett részt Tikritben. Át szeretett volna kelni a csatornán, de már figyelték...

14 terrorista utazott át Magyarországon 2015 nyarán-őszén, akiknek
közük volt a 2015. november 13-án Párizsban, illetve a 2016. március 22-én Brüsszelben elkövetett terrorcselekményekhez. Ezt a TEK közölte még 2016-ban.

A francia rendőrség nemrég egy olyan újabb terroristát tartóztatott le, akiről úgy tudják, hogy 2015-ben Magyarországon járt. Szokás szerint már Görögországban elvegyült a bevándorlók és családjaik közé, majd tőlünk Ausztrián és Németországon át érkezett meg Franciaországba.

A 33 éves, iraki Ahmed H-M-ről azt feltételezik, hogy az Iszlám Állam egyik kivégzője volt.

Egy korábbi cellatársa azt állította róla, hogy 2014-ben részt vett több mint 1500 fogoly kivégzésében az iraki Tikritben. Erről egyébként az ISIS videókat és képeket is közölt.

Ahmed H-M.célja az volt, hogy Nagy-Britanniába szökik. Ezért előbb a calais-i  “dzsungelben” tartózkodott, majd onnan, egyelőre ismeretlen okok miatt egy kicsit délre húzódott, Caen városába, ahonnan rövid út vezet a tengerparti Cherbourgba, a La Manche csatornához.

Caen központjában, a Lisieux-i városrészben, egy 10. emeleten lévő lakásban élt más menekültekkel együtt, amikor márciusban lecsapott rá a kommandó. Mostanáig titokban tartották az ügyet.

Forrás: Thetelegraph

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.