Létrehozva: 2018.06.24.

Ha rettegsz a házasságtól, buktasd le magad a repülőtéren!

Megdöbbentõ és igen kreatív ötletet találtak ki a Svédországban élõ muzulmán lányok számára, akiket a szüleik kényszerházasságba számûznének valamely muszlim országba...

Nehéz az Európába érkezett muzulmán családok gyermekeinek kényszerházasságát szabályozni. Svédországban például már 2014
óta tiltja a törvény a kényszerházasságokat, ám csak tavaly tavaszig már 150 ilyen eset történt és mindössze egyszer emeltek vádat. Ez főként azért van így, mert a 4-8 éves vagy náluk nem sokkal idősebb gyerek “menyasszonyok” vallomásait jogi értelemben nem tekintheti a rendőrség bizonyító erejűnek.

A 150 eset pedig bizonyára csak a jéghegy csúcsa, mert egy 2015-ös felmérés szerint legalább 38 ezer olyan bevándorló nő él ma Svédországban, akit korábban az akarata ellenére adtak férjhez még a kivándorlás előtt. Õk elsősorban Eritreából, Etiópiából, Szomáliából, Gambiából és Egyiptomból érkeztek.

Most egy megdöbbentő, de egyben igen kreatív ötletet szeretne elterjeszteni a lányok jogait védő Thomson Reuters Alapítvány azoknak a tizenéveseknek a körében, akiket a szüleik
kényszerházasságba száműznének valamely muszlim országba, pénz fejében.

Ötletük szerint a kényszerházasság miatt rettegő lányok csempésszenek a ruhájuk alá egy kanalat, amely miatt sípolni fog a repülőtéren a fémdetektoros kapu.

A göteborgi reptér munkatársaival már megbeszélték ezt és ők már tudják, hogy ha ilyen esettel találkoznak az azt jelzi számukra, hogy az utas kényszerházasság miatt hagyná el Svédországot.

Az alapítvány most azon dolgozik, hogy az ötletük részint minél nagyobb nyilvánosságot kapjon, részint, hogy ezt minden olyan repülőtéren ismerjék meg, ahonnan a muzulmán “menyasszonyok” a kényszerházasság miatt külföldre repülnének.

Forrás: Breibart

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl