Létrehozva: 2018.05.18.

Német bíró: már nem mernek felülni a nők a buszra, vonatra

Michael Wolting, a lipcsei járási bíróság elnöke úgy látja, hogy az elmúlt hetekben publikált bûnügyi statisztika nem fedi a valóságot. Szerinte ugyanis még sosem volt olyan rossz a közbiztonság a német városban, mint idén.

A lipcsei járási bíróság elnökének szavaitól zeng a német sajtó. Michael Wolting ugyanis azt állítja, hogy a közzétett statisztika nem tükrözi a valóságot. A jogász szerint a közbiztonság még soha nem volt olyan rossz, mint napjainkban.

Arra a következtetésre jutni, hogy a kevesebb bűncselekmény egyenesen arányos a nagyobb közbiztonsággal, egyszerűen butaság

- állítja Wolting, aki már kilencedik éve vezeti a járási bíróságot, a tartomány legnagyobb bírósága az övéké 500 alkalmazottal. Ezért bátran lehet arra hagyatkozni, hogy a szakember tudja, mit beszél. Az elnök egy interjúban azt is elmondta, saját tapasztalatból tudja, hogy például Lipcsében is több ezer bűneset nem szerepel a statisztikákban, mert egész egyszerűen még nem dolgozták fel azokat. A szakember szerint ez országos szinten sincsen másképp - írja a legnagyobb lipcsei hírportál

A másik tényező, hogy sok esetben az áldozatok nem tesznek feljelentést a rendőrségen, így sok eset be sem kerülhet a statisztikákba! Vannak, akik az erőszaktól való félelem miatt nem tesznek feljelentést, de olyan is akad, aki nem bízik benne, hogy a nyomozók az elkövetők nyomára bukkannak. Korábban a német Frankfurter Allgemeine Zeitung arról írt a kölni székhelyű kereskedelmi kutató intézet adataira hivatkozva, hogy tavaly országos szinten nem a statisztikákban szereplő 356 ezer bolti lopás történt, hanem körülbelül 26 millió (!).

Nem érzik magukat biztonságban a nők

Míg 2016-ban 29 bejelentés érkezett a lipcsei rendőrséghez nemi erőszak vagy súlyos szexuális kényszerítés miatt, addig tavaly ez a szám már 115-re nőtt. De országos szinten is 42 százalékkal nőtt a szexuális bűncselekmények elkövetésének aránya.

Kifejezetten a nők biztonságérzete romlott 2015, vagyis a migrációs válság kezdete óta. Sokan már nem mernek egyedül utazni buszon, vonaton, sokan pedig a pályaudvar környékét is elkerülik

– állítja Wolting, aki hozzátette:

a nők számára indított önvédelmi tanfolyamokon már hetekkel előre lefoglalják a helyeket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek