RETRO RÁDIÓ

Nem adja ki a rendőrség a diáklány erőszakolóit

Nem adja ki a rendőrség a diáklány erőszakolóit
WM
Szerző
WM
Létrehozva2018. 05. 09. 07:00

A svéd rendõrség nem hajlandó kiadni annak a három férfinak a személyleírását, akik a gyanú szerint megerõszakoltak egy, az iskolából hazafelé tartó kislányt.

A diáklányra délután fél háromkor, vagyis fényes nappal támadott rá a három férfi a település temetőjében. Östervala még mindig nem tudta túltenni magát a megrázkódtatáson, az 1600 fős faluban ilyen szörnyűség emberemlékezet óta nem történt. A rendőrség eddig arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy nagyjából sikerült rekonstruálni az eseményeket, így megállapítható, hogy a temetőben súlyos bűncselekmény történt.

A rendelkezésre álló információk szerint a három támadóból legalább egy meg is erőszakolta a kiskorú lányt.

A svédeket megdöbbentette, hogy a hatóságok nem körözik nyilvánosan az elkövetőket annak ellenére sem, hogy elmondásuk szerint pontos személyleírások állnak a rendelkezésre.

A kritikusok megkongatták a vészharangot, ugyanis a szörnyűség már több napja történt, és még egyetlen gyanúsított sem került rendőrkézre - írja a breitbart.com.

A svéd kormányt és a rendőrséget nem most először éri olyan kritika, miszerint szándékosan elhallgatnak bizonyos bűncselekményeket, vagy nem beszélnek arról, hogy kik lehettek az elkövetők. Ezekben az esetekben rendszerint arra derül fény, hogy a bűnelkövetők migrációs hátterűek.

Egy nemrégen megjelent független tanulmány arról számol be, hogy az országban történő nemi erőszakok 85 százalékát migrációs háttérrel rendelkező férfiak követik el.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.