Létrehozva: 2018.05.12.

Miért lett elege a migránsokból az osztrák nyugdíjas tanárnak?

Ma már nem tagja a bevándorlókat segítõ bizottságnak és szerinte a korábbi osztrák kormány politikusainak "fogalmuk sincs, hogy mit tettek" az országával.

Egy nyugdíjas osztrák tanár, Franz Schmalwieser, az első nagy bevándorlási hullám kezdetén, 2015-ben, segíteni szeretett volna a migránsokon. Ahogy ő mondja, “segítő szindrómába került”. Neustadtlban, a helyi önkormányzat polgármesternének kérésére négy családdal foglalkozott. Nyolc felnőttel és tíz gyerekkel. Adományokat gyűjtött nekik, a gyerekeket pedig kerékpározni tanította.

Akkor kezdett felnyílni a szeme, amikor azt látta, hogy a menekültek csak turkáltak az ajándékba kapott ruhák között és azt mondogatták, hogy “ez semmi, inkább menjünk és vásároljunk magunknak márkás ruhákat”. Az ilyen esetek miatt azután egyre kevesebb ruha és készpénz adomány érkezett a számukra.

A menedékkérők pontosan tudták, hogy mennyi segély jár nekik. Egy felnőtt 2 gyerekkel 1400 eurót kapott havonta, de semmiért sem akartak fizetni”

– mondta a nyugdíjas tanár.

A legmegdöbbentőbb azonban az volt a számára, hogy a bevándorlók szidták a szállást, amelyet nyújtott nekik és mindenáron Bécsbe akartak költözni. Több családnak a Szent Márton diakónia is felajánlott egy épületet, de az sem tetszett nekik. Egy másik család azért nem költözött be egy 86 négyzetméteres lakásba, mert nem volt benne cirkó fűtés... A ház udvarán ugyan volt ajándék tűzifa, de azt nem akarták hasogatni... 7 pontban sorolták fel, hogy miért nem akarnak odaköltözni.

Az adományokból összegyűlt vagy harminc használt női kerékpár, de egyik sem kellett nekik, csak mountainbike-ot szerettek volna... Egy afgán család lányait egy közgazdaság-tudományi iskolában lehetett elhelyezni. De ők fokozatosan kiszorultak az iskolából. Kilenc hónap elteltével az egyik lány eltűnt. Bécsben illegálisan élő afgánokkal együtt Olaszországba költözött.

A rendőrség visszahozta a lányt. "Később újra láttam a lányokat a szomszéd városban. Az apjuk nyomására fátyolt hordtak. Az egyikük már férjhez ment, a másikuk éppen terhes volt" - mesélte a tanár.

Franz Schmalwieser ma már nem tagja a bevándorlókat fogadó "welcome" bizottságnak és az a véleménye, hogy a korábbi, baloldali kormány politikusainak “fogalmuk sincs, hogy mit tettek” az országával.

Forrás: Voiceofeurope

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

A szomszédban a magyar haderőn gúnyolódnak, pedig valójában aggódniuk kellene

life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

magyarnemzet.hu

Végelszámolás alatt a Momentum, elnökségi tag távozik

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Jó hír az autósoknak! Szerdától tovább csökkennek az üzemanyagárak

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt