RETRO RÁDIÓ

Kiszivárgott a felvétel, a segélyhívó operátora miatt halt meg egy nő

Kiszivárgott a felvétel, a segélyhívó operátora miatt halt meg egy nő
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 05. 10. 23:17

Semmibe vette a haldokló nõt, ráadásul még gúnyolódott is rajta. Hatalmas a felháborodás.

Komoly felháborodást okozott Franciaországban, hogy a telefonos segélyhívó operátora kigúnyolt egy segítséget kérő fiatal nőt, aki néhány órával a hívást követően életét vesztette - írja a BBC.

Az eset még december 27-én történt, de a botrány most robbant ki, miután az elhunyt nő családja megszerezte a segélyhívás három perces hangfelvételét. A felvételen hallható, hogy a 22 éves Naomi Musenga elgyengült hangon próbálja elmagyarázni, milyen fájdalmai vannak, amire az operátor idegesen azt válaszolja, hogy „ha nem tudja elmondani, mi baja van, leteszem”.

A nő azt is mondta a hívás közben, hogy „meghalok”, mire az operátor úgy reagált, hogy „egyszer biztosan meghal majd, mint mindenki más”. Végül azt mondta a hívónak, a mentők helyett hívjon egy másik szolgálatot, amely orvost küld házhoz.

Naomi Musenga így csak ötórás várakozás után került kórházba, szívroham miatt intenzív osztályra vitték, de néhány órával később meghalt. A felvételen hallható az is, hogy az operátor egy másik munkatársával együtt gúnyolódik a telefonálón.

Agnès Buzyn egészségügyi miniszter felháborítónak nevezte a történteket. Vizsgálatot rendelt el, és ígéretet tett arra, hogy a családot teljes körűen tájékoztatni fogják a történtekről.

A segélyhívó szolgálat egy volt munkatársa a Le Parisiennek arról beszélt az eset kapcsán, hogy százból csak 10-20 hívás valódi segélykérés, a hívók többsége részeg, szorong, vagy csak valakivel beszélgetni akar.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.