Létrehozva: 2018.05.13.

Brutális támadás érte a turistákat, holttestük hetek múlva került elő

A két férfi holtteste már bomlásnak indult, mire megtalálták õket, ezért nehéz az azonosításuk.

Először balesetnek tűnt, ám most kiderült, hogy gyilkosság áldozata lett Mexikóban egy német és egy lengyel kerékpáros, a mexikói ügyészség közlése szerint. A lengyel férfi halálát a fejét ért nagy erejű ütés okozta. A német férfit pedig fejbe lőtték - írja az MTI.

A lövedék áthatolt a koponyáján, bár először az ő fejsérülését is balesetnek gondolta a hatóság. Az ügyészség közlése szerint semmi esély sincs arra, hogy a hatóság megtalálja a lövedéket, mivel áldozataikkal gyilkosuk, vagy gyilkosaik nem ott végeztek, ahol a holttestekre április végén rábukkantak.

A két férfi akkor már vagy egy hete halott volt, amikor megtalálták őket, tetemük oszlásnak indult, ami nehezítette haláluk pontos okának megállapítását.

Az egyik férfi holttestét 40 méterre az úttól találták meg, a másik holttestet pedig 8 nappal később fedezték fel. A megölt német férfi testvére azt írta Facebookon, amikor megérkezett a helyszínre megtudta, hogy a lengyel férfit lefejezték és a lába is hiányzott

A hatóságok most már azt gondolják, a két férfit április 19-e és 20-a között támadhatták meg. A két áldozat nagy valószínűséggel Holger Franz Hagenbusch és Krzysztof Chmielewski, mivel ők szerepelnek az eltűntek listáján. Ugyanakkor biztos azonosításuk végett a hatóságok DNS-vizsgálatba kezdtek. A rendőrség feltevése szerint rablógyilkosság történhetett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mateusz Morawieczki: A migrációs paktum lehet az a dinamit, amely Európa közepén fog felrobbanni

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Áll a bál: tolószékbe került a tévés, és a népszerű énekesnő tehet az egészről

KÜLFÖLD

Elképesztő, hogyan kértek segítséget a lakatlan szigeten rekedt hajótöröttek

KÜLFÖLD

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

KÜLFÖLD

Iszlamistáktól lefoglalt fegyvereket küld Ukrajnának az USA