RETRO RÁDIÓ

Bölcsődék vérbe borításáról beszél az Iszlám Állam

Bölcsődék vérbe borításáról beszél az Iszlám Állam
WM
Szerző
WM
Létrehozva2018. 05. 26. 22:15

Németország célpontjává vált az elmúlt években az iszlamista erõszaknak - ezt mondta egy lapinterjúban Holger Münch, a Német Szövetségi Bûnügyi Hivatal vezetõje, aki hozzátette, hogy csak tavaly három Németországban tervezett terrortámadást akadályoztak meg a hatóságok.

Holger Münch szerint továbbra is nagyon magas a terrorveszély Németországban, amihez az is hozzájárul, hogy az országban egyre több az úgynevezett veszélyes személyek száma. Azokat az embereket nevezik így a német hatóságok, akik akár államellenes cselekedetet vagy komoly merényleteket is készen áll bármelyik pillanatban végrehajtani. Szintén sokkoló adatnak számít, hogy a német titkosszolgálat szerint az elmúlt években körülbelül ezer ember utazott Németországból a Közel-Keletre, hogy csatlakozzon az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez, ebből azonban már az egyharmada, vagyis több mint 300 ember ismét Németországban éli a mindennapjait.

Münch megérti, ha az emberek aggódnak amiatt, hogy az Iszlám Állam által kiképzett terroristák élnek köztük, de a hivatal vezetője szerint mindent megtesznek annak érdekében, hogy szem előtt tartsák ezeket az embereket. Jelenleg 400 veszélyes iszlamista él Németországban, az egyharmaduk ráadásul börtönben van. A szabadlábon lévőknek pedig minden lépését figyelik a titkosszolgálatok.

A Német Szövetségi Bűnügyi Hivatal vezetője úgy látja, hogy az Iszlám Állam azért fenyegetőzik, hogy félelmet keltsen az emberekben.

Ha az emberek megváltoztatják az életvitelüket, és félelemben élik a mindennapjaikat, akkor a terrorszervezet elérte a célját

– állítja Münch. Szerinte a német óvodákat és bölcsődéket érintő fenyegetések célja is a pánikkeltés.

A tavalyi bűnügyi statisztika szerint a Németországban elkövetett bűncselekmények tettesei közül minden harmadik külföldi. Holger Münch szerint bár a statisztika az elmúlt 30 évben nem volt olyan kedvező, mint most, a külföldi elkövetők aránya valóban aggasztó. Ez azonban annak is betudható, hogy 2015-ben rengeteg fiatal férfi migráns érkezett az országba.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.