RETRO RÁDIÓ

87 éves nénit erőszakolt meg egy afrikai migráns!

87 éves nénit erőszakolt meg egy afrikai migráns!
SZM
Szerző
SZM
Létrehozva2018. 05. 08. 00:32

Ráadásul ellopta az idõs asszony gyûrûjét is. Egyelõre kiskorúnak vallja magát, de ezt nem hiszik el neki a rendõrök, úgyhogy orvosi vizsgálatok következnek.

Szörnyű bűncselekmény rázta meg a francia közvéleményt néhány
napja. Egy észak-afrikai migráns, aki csak néhány hónapja érkezett francia földre, de a rendőrök különböző lopások miatt már ismerték, Lyon városában felment egy 87 éves asszony lakására és két órán keresztül kínozta majd megerőszakolta őt.

Amikor elfogták és a DNS-e alapján azonosították,

megtalálták nála az idős hölgy gyűrűjét is, amelyet ellopott. A kihallgatásán azzal védekezett, hogy a néni maga hívta fel a lakására, ő pedig még csak 16 éves.

Ez utóbbit most vizsgálják a hatóságok, mert a tárgyaláson súlyos éveket jelenthet, ha bebizonyosodik, hogy már nagykorú.

A brutális afrikai még azzal is védekezett, hogy a szexuális aktus megtörtént ugyan, de abba az idős hölgy beleegyezett, tehát nem tekinthető nemi erőszaknak.

Amikor azonban szembesítették áldozatával, bevallotta a nemi erőszakot.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.