18°C
27°C

Viktor, Lőrinc névnapja

RETRO RÁDIÓ

Kéthetente támadás éri a zsinagógákat Németországban

Kéthetente támadás éri a zsinagógákat Németországban
WM
Szerző
WM
Létrehozva2018. 04. 01. 14:15
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Egy hivatalos jelentés szerint tavaly 27 antiszemita támadás ért Németország-szerte zsinagógákat. A tettesek csak nagyon kis százalékban kerülnek rendõr kézre.

A német belügyminisztérium egy baloldali párt kérdésére adott hivatalos választ, amiből kiderül, hogy tavaly átlagban minden második héten ért támadás egy zsinagógát Németországban. 2017-ben összesen 27 antiszemita jellegű támadást intéztek zsinagógák, 20-at pedig zsidó temetők ellen követtek el. Ebből azonban a mai napig mindössze ötöt sikerült felderíteni. 

A legtöbb támadás Észak-Rajna-Vesztfáliában (8) történt, ezt a tartományt követi Baden-Württemberg (4) és Bajorország (3). 

A Welt című német lap azt írja, hogy az elkövetők többsége a mai napig szabad lábon van, így nem lehet azt mondani, hogy a 2015-ös migrációs válsággal összefüggésbe lehet-e hozni a támadásokat. Azt sem lehet tudni, hogy az öt elfogott támadó muszlim származású-e, de az is kétséges, hogy nőtt-e egyáltalán a támadások száma.

A német lap ugyanis arról számol be, hogy korábban nem készültek statisztikák a zsinagógák elleni támadásokról. 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.