5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Bizarr ügy a bíróságon: felesége halottnak nyilváníttatta élő férjét

Bizarr ügy a bíróságon: felesége halottnak nyilváníttatta élő férjét
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 04. 06. 12:45

Egy romániai férfi már több mint egy éve azért küzd, hogy ismerjék el: életben van.

Bírósághoz fordult Constantin Reliu, egy 63 éves romániai férfi, akit korábban halottnak nyilvánítottak. Reliu felszólította a Barlad Bíróságon eljáró bírákat, hogy semmisítsék meg azt a határozatot, amellyel halottnak nyilvánították. Ugyanakkor beperelte a volt feleségét, aki eredetileg a halottá nyilvánítását kérte.

A tárgyalás több hónapig is eltarthat, addig pedig Reliu hivatalosan halottnak tekinthető, pedig nyilvánvalóan él. Nemrég a törvényszék bírái elutasították a férfi fellebbezését, amit a 2016. augusztus 10-i határozat ellen nyújtott be, és amelyben a barladi bíróság engedélyezte a halotti okmány kiállítását.

A férfi külföldön tartózkodott 1992 óta, utoljára 1999-ben beszélt rokonaival. 2013-ban a feleség kérte a bíróságot, hogy nyilvánítsák a férjét halottnak, ami meg is történt 2016-ban. A tárgyalást indító ügyvéd elmondta, hogy az indítványban foglaltak helyesek voltak, még akkor is, ha a halottnak vélt emberről kiderült, hogy él - írja a Transindex.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.