RETRO RÁDIÓ

Vérszomjas terrorsejtet derítettek fel Londonban

Vérszomjas terrorsejtet derítettek fel Londonban
KF
Szerző
KF
Létrehozva2018. 03. 04. 15:45

Csak néhány utcára laktak egymástól azok a fiatalemberek, akik rajongtak a radikális iszlám eszméiért, és végül csatlakoztak az Iszlám Államhoz.

A dél-londoni A40 Westway felüljáró környékéről legalább 14 ember ment Szíriába és Irakba harcolni a terrorszervezet tagjaként – közülük négyen az egyik legkegyetlenebb brit csapat, a „Beatles” tagjai voltak. A sejt tagjai egymást segítve váltak radikális dzsihádistává, és egymás után szöktek át a „kalifátus” területére, hogy terroristaként harcoljanak a közel-keleti frontokon.

 

A brit hatóságok az amerikai kollégáikkal együtt csak most derítették fel, hogy a sok brit dzsihádista között volt egy sejt, melynek tagjai szinte egymás szomszédjai voltak. Két testvérpár is található köztük, és a 14 terrorista többsége már meghalt, vagy fogságba esett – ketten azonban még mindig szökésben vannak.

A csoport tagjai mind bevándorló szülők gyerekeiként születtek az Egyesült Királyságban, vagy gyerekkorukban költöztek Londonba a családjukkal. A titkosszolgálatok szerint sikerült a teljes sejtet leleplezni, és Dél-London már nem tartogat újabb meglepetéseket.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.