RETRO RÁDIÓ

Nincs vége a rémálomnak, nem nyugszanak a terroristák

Nincs vége a rémálomnak, nem nyugszanak a terroristák
KF
Szerző
KF
Létrehozva2018. 03. 11. 20:30

Újabb kétségbeejtõ adatokat hozott nyilvánosságra a brit rendõrség: az elmúlt évben minden eddiginél magasabb volt az országban a terrorfenyegetettség.

A brit rendőrök 2017-ben 412 embert tartóztattak le terrorista bűncselekményekben való részvétel gyanúja miatt. Ez a 2016-os adatokhoz mérten 58 százalékos növekedést jelent, és még sosem kattant ilyen okokból ennyi ember csuklóján bilincs az Egyesült Királyságban. Az őrizetbe vettek 32 százaléka nem brit állampolgár, a nagy többség pedig dél-ázsiai szülők Nagy-Britanniában született gyereke, unokája. Bár a legtöbb gyanúsított férfi,, a nők körében is alaposan megemelkedett a terrorista merényletre készülők száma, és egyre több fiatal akar vallási okokból akár tömeggyilkosságot is végrehajtani.

De hiába a magas letartóztatási szám,  228 embert végül szabadon engedtek a hatóságok, mert nem tudtak vádat emelni ellenük.

2017-ben összesen 36 ember vesztette életét az Egyesült Királyságban terrortámadásban – a merényletek nagy többségét az Iszlám Állammal szimpatizáló, szélsőséges iszlamista migránsok vagy többgenerációs muszlimok követték el, míg egy esetben egy muszlimellenes, radikális walesi gyilkolt.

Ben Wallace brit biztonsági miniszter szerint a hatóságok szorosan együttműködnek a veszély megfékezésében, és azt kérte a lakosságtól, hogy maradjanak éberek, ha gyanús személyekkel, esetekkel találkoznak, azt azonnal jelentsék a rendőrségnek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.