RETRO RÁDIÓ

Nem tud megszabadulni a terrorizmussal gyanúsított férfitól a cégóriás

Nem tud megszabadulni a terrorizmussal gyanúsított férfitól a cégóriás
WM
Szerző
WM
Létrehozva2018. 03. 13. 23:35

Egy iszlamista férfi beperelte a Volkswagent, mert a cégóriás kirúgta õt. A férfiról hiába tudják, hogy veszélyes lehet akár a saját kollégáira is, a hannoveri bíróság úgy döntött, hogy a cégnek vissza kell õt vennie.

A 30 éves Samir B. melegítőnadrágban érkezett hétfőn reggel a német bíróságra. A német-algériai kettős állampolgárságú migráns nem a vádlottak padján ült, hanem ő perelte be korábbi munkahelyét. A Volkswagen 2016 novemberében bocsátotta el a férfit, mert gyakran fenyegette a kollégáit, és mint kiderült róla, nem sokkal korábban a Közel-Keletre akart utazni, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz. A cég attól is tartott, hogy az összeszerelőként dolgozó veszélyes iszlamista merényletet követhet el a gyár wolfsburgi telephelyén, ahol akár egy időben 10 ezer ember is dolgozhat. Valljuk be, a félelem nem volt alaptalan.

Terrorsejt tagja volt

Egy bizonyító erejű fotón például az látszik, hogy 2014-ben Samir egy étteremben ül másik két társával. A társai Szíriába utaztak, ahol a terrorszervezet oldalán harcoltak, ma már mindketten halottak. A két férfiról kiderült, hogy egy wolfsburgi terrorsejt tagjai, és vélhetően Samir B. - nek is nagyobb szerepe lehetett a csapatban, mint amit elárul magáról. Ezt bizonyítja az is, hogy 2014 év végén a rendőrség a hannoveri repülőtéren tartóztatta fel.

A férfi 3,5 millió forintnyi pénzzel és egy drónnal akart Szíriába utazni. Az útlevelét az eset után elkobozták.

Samir számlájára írható az is, hogy a wolfsburgi sétálóutcában Koránt osztogatott a két későbbi terroristával együtt. A Volkswagen azt állítja, hogy az iszlamista férfi egyre agresszívabban kezdett viselkedni, kollégáit például többször is halálosan megfenyegette. Ennek ellenére Samir B. idén januárban visszakapta az útlevelét, és a bírósági ítélete szerint négy héten belül az autógyártó cégnek is vissza kell őt vennie.

A Volkswagennek ez azonban nem tetszik, már 20 millió forintnak megfelelő eurót is felajánlottak neki, amit a férfi az ügyvédje javaslatára elutasított. A cég nem törődik bele az ítéletbe, a képviselőjük szerint szövetségi munkaügyi bírósághoz fordulnak. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.