RETRO RÁDIÓ

Megdöbbentő intézkedés: a brit bíróknak kerülniük kell a "bevándorló" kifejezést

Megdöbbentő intézkedés: a brit bíróknak kerülniük kell a "bevándorló" kifejezést
SZM
Szerző
SZM
Létrehozva2018. 03. 04. 23:15

A politikai korrektség vírusa elérte a bírói kart is. 422 oldalon keresztül magyarázzák nekik, hogy milyen szavakat használjanak és melyeket mellõzzenek. Megdöbbentõ és hihetetlen.

A politikailag korrekt beszédet, a “píszít” az amerikai liberális elit
látszólag azért találta ki, hogy egyes kifejezések helyettesítésével megvédje a vallási, etnikai közösségeket.

Nagy-Britanniában azonban átestek a ló túloldalára. Megjelent egy 422 oldalas ajánlás, amelyet a bírói kar adott ki és amely meglévő fogalmakat nevez át politikailag korrekté, illetve néhány fogalom használatát nem javasolja a brit bírók számára.

Ennek értelmében például

a brit bíróknak a jövőben kerülniük kell a “bevándorló” illetve az “afro-karibi” kifejezést. Sőt, a bíróknak lehetőleg tartózkodniuk kell az “etnikai kisebbségek” vagy a “transzszexuális” illetve “transzgender” kifejezésektől is,

mert ezek érzékenyen érintik azokat, akikre a kifejezés vonatkozik. Az ajánlás szerint a nemet változtatók eseteiben zárt, vagy legalábbis szűkkörű, nem nyilvános tárgyalást kell tartani.

Forrás: RT

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.