Létrehozva: 2018.03.11.

Elvették a gyerekeiket, mert nem hazudtak a húsvéti nyúlról

A vallásos házaspár nem akarta azt hazudni, hogy létezik a húsvéti nyuszi.

Elvették egy kanadai családtól az örökbefogadott gyermekeiket, mert nem voltak hajlandóak azt hazudni, hogy létezik a húsvéti nyuszi. Frances és Derek Baars mélyen vallásos házaspár, és nagyon szívesen rendeztek volna húsvéti nyuszis tojásvadászatot az örökbefogadott gyermekeiknek, de nem voltak hajlandóak hazudni nekik a húsvéti nyúl létezéséről, és ezzel nagyon magukra haragították a gyerekek felügyeletével őket megbízó szervezetet.

Azonnal el is vették tőlük a három, illetve öt éves kislányt, de még azt is elintézték, hogy soha többé ne tudjanak örökbefogadni gyermeket. A házaspár természetesen a bírósághoz fordult az eset kapcsán, hogy igazságot szolgáltassanak nekik, ami hosszú és kemény küzdelem árán végre meg is történt.

Andrew Goodman bíró véleménye csütörtökön látott napvilágot, miszerint rengeteg bizonyíték áll a rendelkezésükre, hogy a gyerekeket csak és kizárólag azért vették el a Baars házaspártól, mert nem voltak hajlandóak hazudni nekik a húsvéti nyuszi létezéséről, illetve imitálni, hogy az hozta a csokitojásokat. A házaspár a Mikulásról és a Jézuskáról sem szeretné azt mondani, hogy ők tették a fa alá az ajándékokat, és nem hisznek a Halloweenben sem, de ettől függetlenül minden ünnepet megtartanak.

Tracey Lindsay, a szervezet munkatársa így kénytelen volt belátni, hogy a kislányok nagyon jó nevelést kaptak, és nem szenvedtek hiányt semmiben sem. Azt állítja, hogy ő sohasem kérte a családot arra, hogy hazudjanak a gyerekeknek, ez szögegyenesen ellenkezik az elveikkel, de a Baars házaspár szerint ez nem így van. Még vitatkoztak is vele, mivel a nő szerint a nevelőszülőknek kötelességük lenne mesélni a húsvéti nyusziról – áll a bírósági jegyzőkönyvben.

A családnak semmi kifogása nem volt az ellen, hogy elrejtsék a csokinyuszikat és tojásokat a kertben, így a gyerekek nem maradtak volna ki az élményből. 2016-ban a szervezet egyik munkatársa azonban megfenyegette őket, hogy elveszik tőlük mind a két kislányt és elintézik egy életre, hogy soha többé ne lehessenek örökbefogadott gyermekeik, ha nem mondják azt nekik, hogy a húsvéti nyuszi igen is létezik.

A nevelőszülők végső elkeseredésükben, még abba is belementek, hogy a gyerekek másik családnál ünnepeljék meg a húsvétot, de a szervezet inkább azonnal elvette őket, miután látták, hogy nem tudják megtörni a házaspárt. Goodman bíró viszont rengeteg olyan családi fotót kapott, mely bizonyítja, hogy a kicsik nem maradtak ki sem a karácsonyból, sem más ünnepből, így a nevelőszülők teljes mértékben tisztázni tudták magukat és a bíróság nekik adott igazat.

A végzés szerint újra kerülhetnek hozzájuk árva gyerekek és nem kell hazudniuk nekik sem - írta a Bors.

origo.hu

A spanyol válogatott sztárfocista szuperszexi felesége mindenkit megőrjít a formás fenekével

ripost.hu

Hazug pletykák: Harry herceg kitálalt Károlyról, Kamilláról és Vilmosról is

borsonline.hu

Nézz fel a Holdra vasárnap este, hihetetlen dolgot fogsz látni szabad szemmel

vg.hu

Luxusjacht: A bíróság szerint, az Egyesült Államok nem értékesítheti az orosz oligarcha hajóját

ripost.hu

Vadon Jani után újabb ember távozik Balázséktól? "Finoman, csendben eltüntették Julit?"

hirtv.hu

Százezrek tüntettek Franciaországban

ripost.hu

Ettől a hozzávalótól lesz fejedelmi lakoma a lecsóból

travelo.hu

Ebben a török tengerparti városban most drágább a nyaralni, mint Dubajban vagy Párizsban

ripost.hu

Fél éve még Aurelio sem számított erre: "Lesz esküvő!"

ripost.hu

Két tudós tálalt ki az idegenekről: kiderült, hol rejtőzködnek - közelebb, mint gondoltuk!

ripost.hu

"Lassan már nem féltem, inkább ideges voltam, hogy mi a francot akar "– Kata évekig élt együtt az előző lakó szellemével

ripost.hu

Három jel, amiből tudhatod, hogy valaki igazán kedvel téged

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Karnyújtásnyira került a béke, Amerikán múlik most minden

KÜLFÖLD

Putyin békeajánlatot tett Ukrajnának, ezek a feltételei

KÜLFÖLD

Megkéseltek egy képviselőjelöltet Németországban

KÜLFÖLD

5 évig szenvedett: Szexrabszolgaként tartottak fogva egy 12 éves lányt

KÜLFÖLD

Összetört a család: egy év tünetmentesség után sokkoló diagnózist kapott egy nyolcéves kisfiú

KÜLFÖLD

Az Egyesült Államok megölhette az Iszlám Állam vezetőjét

KÜLFÖLD

Lebuktak: az USA titkos propagandakampányt folytatott a kínai vakcina ellen

KÜLFÖLD

Vízi játszótéren nyitott tüzet egy férfi: gyerekek is megsérültek